Kicsi hűség

Chapter 10

Az asszony me­redt sze­mek­kel, ki­tá­gult or­ral, mint­ha sza­gol­na, moz­du­lat­la­nul állt a fénnyel szem­ben a pe­ron vé­gétől pár lé­pés­re. Né­zett. A va­kí­tó Nap, a for­ró­ság, a por és hő­ség egy­szer­re időt­len. Nem időt­len­né vált, lett, vagy volt, ha­nem egy­szerűen csak időt­len. Mert neki már nincs idő.

Ami tör­té­nik, az már a je­len­ben van. El­kezdő­dött, és az­óta sem ért vé­get, hi­á­ba pró­bál­ta meg át- meg át­jár­ni Luci éle­tét a múlt, mint va­la­mi rá­kos bur­ján­zás, pa­ra­zi­ta­ként ost­ro­mol­va gon­do­la­ta­it.

Az idő el­vesz­té­se egyet je­len­tett a gye­rek­kor ál­lan­dó­su­lá­sá­val. Meg­ma­radt az időt­len­ség­ben, és örök­ké ma­gá­nyos lett eb­ben a vi­lág­ban.

Bár ott áll­tak mel­let­te a Ter­mi­ni ki­já­ra­tá­nál a Per­la­ki fiúk, Iván és Dá­vid, és