Kicsi hűség

Chapter 11

Lu­cit tu­laj­don­kép­pen nem fog­lal­koz­tat­ta az idő, el­len­tét­ben Iván­nal, aki lel­ke­se­dett az éle­tért, és ezért fo­lya­ma­to­san ret­te­gett az el­mú­lás­tól. Az asszony egy­szerűen nem hitt ben­ne, úgy tar­tot­ta, hogy idő mint olyan nincs, csak vál­to­zás van és azok egy­más­utá­ni­sá­ga. Pon­to­sab­ban azt ér­zé­kel­jük – ma­gya­ráz­gat­ta fér­jé­nek vi­gasz­ta­ló­lag, ha arra rá­tört a szo­ron­gás –, hogy va­la­mi, vagy va­la­ki va­la­mi­lyen (ér­de­kes, hogy va­la­ki­lyen nem lé­te­zik) és va­la­mi, vagy va­la­ki – ami vagy aki ugyan­az a va­la­mi, vagy va­la­ki – más. És a kettő kö­zött van, ami tör­tént, és ez az idő. Vi­lá­gos? Nem más ez sem, mint hogy a Na­pot la­po­san lá­tod, fel­megy, le­megy, nem lá­tod, újra la­po­san lá­tod, és az egész­hez el­mé­le­tet gyár­tasz