Chapter 12

1991 Words

Iván pon­to­san tud­ta, hogy nem si­ke­rült. Ta­lán a ki­elé­gü­lés pil­la­na­ta még jó volt, de az­tán nyom­ban érez­te, hogy a test alat­ta ide­gen­né vá­lik, az, aki­re rá­ha­nyat­lik és csó­kol­gat­ja, le­het­ne akár egy gu­minő is, ér­dek­te­len, hogy él, hogy egyéb­ként va­la­ki. A még a hü­vely­ben er­nyedő szer­vétől in­dult a csö­mör és vil­lám­gyor­san fel­ért a tor­ká­ig. Mély­sé­ge­sen csa­ló­dott volt. Ha ez sem, ak­kor mi? Pe­dig azt re­mél­te, hogy így majd eny­hül a fe­szült­ség, ol­dó­dik a te­he­tet­len­ség, vagy egy­szerűen csak meg­kap­ja azt, amiről azért egy ide­ig re­mél­te, hogy le­het, vagy van, de va­ló­já­ban so­sem volt. Az­tán a har­ma­dik meg­ál­ló­nál görcs­be rán­dult a gyom­ra. A vég­ál­lo­má­son csak be­ha­nyat­lott a HÉV-be, be­dob­ta ma­gát a hát­só né­

Free reading for new users
Scan code to download app
Facebookexpand_more
  • author-avatar
    Writer
  • chap_listContents
  • likeADD