Varvara
Mondania sem kell, tudom, hogy siet valahova. Mire végzek a reggeli tisztálkodással, ő már öltönyben áll a nappali közepén. A telefonját nyomogatja, miközben én halkan megjegyzem:
– Én is visszakapom az enyémet?
– Majd Adam eldönti. Nála van.
Rám sem néz, talán tart attól, hogy kérdéseket akarok feltenni, pedig nem így van. Nem érdekel már ez az egész. Ha valakit faggatni fogok, az Adam.
– Nem reggelizünk együtt? – húzom össze a köntösömet, mire ő megcsóválja a fejét, hozzám lép, és a homlokomra nyom egy csókot.
– Sietnem kell. Érezd jól magad ma!
Mindaddig követem a szememmel, míg be nem csukja maga után az ajtót. Leülök az ágyra, sok érzés vív csatát bennem. Talán a legrosszabb döntésem az volt, hogy vele jöttem, és talán a legjobb döntésem az volt, hogy vele jöttem. Ez az
