Varvara
Hogy bújhat ki az ember így a saját bőréből? Vagy éppen hogy lelhet így magára egy csaknem idegennel? Hogy dőlhet kútba mindaz, ami életének alapja volt, és miként épülhet egy szemvillanás alatt valami sokkal értékesebb: mi magunk? Mert igen, nemcsak Ádámról van szó, vagy a kémiáról, ami közöttünk van, hanem saját magamról is.
Nem is tudom, mikor voltam ilyen boldog.
Egy ölelés az univerzum. Egy csók a mindenség. Egy pillantás az érintés, az érintés pedig maga a vágy. Ádám minden rezdülése, mozdulata, vonzalma az irányomba maga után húz valamit, és nem látom még, hol lehet ennek a vége. Úgy érzem, sosem fogy el, elapadhatatlan, újra és újra erőre kapok, boldogság jár át, holott tisztában vagyok vele, hogy ez nem helyes.
A hónaljához fúrom az arcom, nem akarok megszólalni, pedig
