A kert díszes vasrácsai mögött a sárga épület ablakain fény sugárzott szét az éjszakában.
Az egyik teremben nyolcvan-százfőnyi társaság gyűlt össze: fehérparókás hölgyek és urak. A gyertyák fényében meztelen hátak fehérlettek a férfiak sötét ruhái között. Egy-egy idősebb férfi ruháján annyi kitüntetés csillogott, hogy egy kisebbfajta karácsonyfára is elég lett volna.
A szertartásmester sorban jelentette az érkezőket:
– Herr Baron von Racknitz!
– Herr Hofrat Franz Holleman.
– Herr Gráf Schlem-Schleeberg.
– Herr Kammerrat Wolfgang Kempelen.
Az utolsó névre sokan összesúgtak. Egy öreg úr, aki már totyogni is csak hosszabb pihenők után tudott, egy alacsony hölgyhöz fordult, akinek rizsporos arcán ijesztő nyomokat hagytak az elmúlt évek.
– Ki hitte volna, hogy Kempelen ismét Bécsben van
