A sakkmasinát már régen elszállították a kastélyba, de Kempelen csak az utolsó pillanatban akart megjelenni a teremben. Egyedül akart maradni gondolataival és sétára indult a parkban.
Telihold volt, de a fénylő égitestet időnkint felhők takarták el.
Kempelen úgy vélte, mintha szellemszárnyak suhognának a nyírott fák és bokrok között. A schönbrunni park varázsától ő sem tudott szabadulni. A fák, a régi szobrok és a sötét pázsit történelmet leheltek magukból. A klasszikus istenek képmásai különös életet nyertek a fény és árnyék örökös váltakozásában. Mintha mosolyogtak volna a halandó emberre, aki közöttük járt és különös gondolatokat forgatott a fejében.
Kempelen eddig sohasem gondolt az elmúlásra. Ezen a tikkasztó nyári estén érezte először át a halál közelségét. A nyírott fák és bokro
