Jelizaveta Lisznitczky világoskék selyemmel tapétázott előszobájában három komor tekintetű férfi ült. Várakozásteljes arccal meredtek mindhárman a budoár ajtajára.
– Mindjárt fél hét – pillantott fel az egyik, egy sebhelyes arcú férfi, az elefántcsont oszlopokkal és gyöngyházzal díszített asztali órára. – Jó volna indulni. A kancellár 7 órára várja Jelizavetát.
Kis idő múlva az óra elütötte a fél hetet. Az óra kupolaszerűen kiképzett tetején két mitológiai alak – a velencei harangjáték bronzfiguráinak pontos másai – parányi kalapácsaikkal ütögetni kezdték a kis ezüstcsengőt.
Hirtelen kinyílt a szoba ajtaja és Jelizaveta Lisznitczky jelent meg a küszöbön. Fekete köpenyt viselt estélyi ruhája felett és sűrű fátyol takarta arcát.
– Mehetünk, uraim – mondta egyszerűen, mintha csak bálba ké
