Már délelőtt van, amikor Hunt felébreszt. Tálcán hozza a reggelit, riadtan néz rám sötét szemével.
– Hol szerezte az ételt? – kérdem tőle.
– Az utcára néző földszinti szoba valami étteremféleségnek van berendezve. Amikor lementem, gőzölgő étel fogadott, de egy lelket sem láttam.
– Signora Angeletti kis vendéglője – bólintok. – Nem valami jó szakács. – Eszembe jutnak Clark doktor diétámra vonatkozó intelmei; úgy érezte, a tüdővész a gyomromra húzódott, ezért kikötötte, hogy koplalnom kell: étrendemet tej, kenyér és hébe-hóba egy kis hal alkotta. Furcsa, hogy az emberiség szenvedő tagjai közül milyen sokan néznek szembe az örökkévalósággal úgy, hogy közben csak a bélműködésükön, a felfekvésükön vagy soványka étrendjükön jár az eszük.
– Mi az? – nézek fel Huntra, aki időközben átvonult az
