Leigh Hunt soha nem látott még meghalni senkit. A Keatsszel töltött utolsó nap és éjszaka – Hunt még most is Joseph Severnként gondolt rá, de biztos volt benne, hogy a haldokló ember önmagára már John Keatsként tekintett – Hunt életének legnehezebb napja és éjszakája volt. A vérzések gyakorivá váltak Keats életének utolsó napján, és az öklendezőrohamok között Hunt hallotta fortyogni a váladékot az életéért küzdő férfi torkában és mellkasában.
Hunt az ágy mellett ült a Piazza di Spagnára néző kis szobában, és hallgatta Keats motyogását, ahogy a felkelő nap delelőre hágott, majd a délidő kora délutánba hajlott. Keats lázas volt, ájulás és eszmélet között hánykolódott, de ragaszkodott hozzá, hogy Hunt figyeljen oda rá, és írjon le mindent, amit mond. A szomszéd szobában találtak tintát, toll
