– Kialudta magát? – kérdezte Leigh Hunt, ahogy a Lombkorona távnyelőállomására léptem.
– Igen.
– Remélem, szépeket álmodott – jegyezte meg Hunt. Meg sem próbálta véka alá rejteni szarkazmusát, vagy a véleményét azokról, akik békésen alszanak, miközben a kormány döntéshozói tolják az igát.
– Nem igazán – feleltem, és körülnéztem, amíg leballagtunk a széles lépcsőn az étkezőszintekhez.
A Hálóban, ahol az összes kontinens mindegyik országának összes megyéjében minden egyes város négycsillagos étteremmel kérkedett, ahol a valódi ínyencek száma tízmillióra rúgott, és a pallérozásukra kétszáz bolygó egzotikus étkei szolgáltak, még ebben a kulináris győzelmekben és éttermi sikerekben megcsömörlött Hálóban sem akadt párja a Lombkoronának.
Az óriáserdők bolygóján a tizenkét legmagasabb fa egyi
