Álmában a Konzul megint gyerek volt, és egy fatörzsház legfelső szintjén állt az Első Család szigetén. Siri nagymama állt mellette – nem az általa ismert, uralkodói tartású nagyasszony, hanem a fiatal nő, akibe nagyapja beleszeretett. Vitorlalevelek csapkodtak a délről feltámadó szélben, és a vándorszigetek precíz alakzatban vonultak a sekély tengerek kék csatornáin. Az északi látóhatáron már feltünedeztek az egyenlítői szigetvilág első, zöld szigetei az esti égbolt előtt, jelezvén, hogy nem mennek sehová.
Siri a vállához ért, és nyugati irányba mutatott.
A szigetek lángoltak, süllyedtek, gyökértőkesúlyaik céltalan kínok közt vonaglottak. A terelődelfinek eltűntek. Az égből tűz zuhogott alá. A Konzul felismerte a milliárdvoltos energianyalábokat, amelyek felperzselték a levegőt, és kékes
