Chapter 2
898 Words
A HOLTTEST
Mister O’Sally javíthatatlan lump volt. A Big Ben már régen elütötte az éjfélt, mikor hősünk kilépett az egyik közismert lokál kapuján. Néhány szűk utcán keresztül kijutott a Viktória Embankmentre, és bizonytalan lépteit a „Cleopatra tűje” felé irányította. A legendás emlékmű sötét felkiáltójelként derengett át a sűrű ködön.
A Themze partján egyetlen lelket sem lehetett látni. A folyó sötét tükrén szabálytalan jégdarabok úsztak a tenger felé. A jégtáblák lassú vonulása leginkább egy halottas menetre emlékeztetett: elöl egy óriási, koporsó alakú jégtömb úszott, utána megszámlálhatatlan jégcsillám, kisebbek-nagyobbak vegyesen.
Mister O’Sallynek azonban aligha támadtak ilyen borongós gondolatai. Elégedetten fütyörészett, majd hangosan felnevetett. Élénken elképzelte a főpincér kétségbeesett arcát, aki azóta már bizonyára észrevette a mustárral bekent falat. Mister O’Sally ugyanis sohasem mulasztotta el az alkalmat, hogy éjszakai látogatásait valamilyen formában meg ne örökítse. Néha tojásokat vagdosott a padlóhoz, máskor poharakat tört össze. A mustárkenés először szerepelt a műsorán.
– Legalább eszükbe jutok néha – dünnyögte, és hevesen magához ölelt egy lámpaoszlopot, mely sehogy sem akart kitérni az útjából. Felbámult a lámpára, és illedelmesen megemelte a kalapját.
– Bocsánat, véletlenül történt! Továbbtántorgott, és zsebéből előkotort egy cigarettát.
– Most már csak tűz kellene. – Körülnézett… Senki… Csak a „Cleopatra tűje” magasodott előtte titokzatosan, évezredes mozdulatlanságban.
A fiatalember józan pillanataiban rendkívül kedvelte a sötét obeliszket, mely Egyiptom napsütötte homokjáról került a Themze ködös partjára. A londoni szerelmespárok – különösen a romantikus hajlamúak – gyakran találkoztak a „Cleopatra tűjé”-nél.
Mister O’Sally is a legendás egyiptomi királyné emlékművénél váltotta az első csókot egy szőke hajú, kék szemű masamóddal. Talán az emlékezés pillanatnyi fellobbanása késztette arra, hogy átlépjen az alacsony vaskorláton, és égő homlokát a hideg kőhöz szorítsa. Kissé kijózanodott, különben aligha vette volna észre a mozdulatlan alakot, amely közvetlen a víz partján hevert.
Mister O’Sally lehajolt. A sötétből egy valószínűtlenül sápadt, szakállas arc meredt rá.
– Meghűlsz, pajtás!… Attól tartok, hogy te is alaposan becsíptél.
Nem kapott választ. Hirtelen elhatározással megragadta a mozdulatlan testet, és ráncigálni kezdte.
– Kelj fel, ha mondom!… Látod, én sem állok biztosan a lábamon, de azért nem jutna eszembe, hogy télvíz idején kifeküdjek a folyó partjára. Szegény nagyapám is így halt meg. Nem mondom, szép halál volt. Megivott két liter whiskyt, azután szép csendesen leheveredett az útra. Reggelre csonttá fagyott… Térj észhez, öregfiú!… Én…
Nem folytatta tovább. Elveszítette egyensúlyát, és teljes hosszában a szakállas férfira bukott.
– Bocsáss meg, öreg cimbora!… Nyilván megcsúsztam… Azt is mondhatnám, hogy részeg vagyok.
Megpróbált feltápászkodni. Egyik keze véletlenül a sápadt arcú férfi ruhájához ért. Rémülten egyenesedett fel, ujjain szabálytalan foltok sötétlettek.
– Vér! – tört ki belőle a felismerés rémülete. Rohanni kezdett. Nyitott kabátja denevérszárnyként lobogott utána.
– Vér! – üvöltötte torkaszakadtából.
A magas házak kétszeres erővel verték vissza a hangot, melyet éles sípjel követett. A ködből egy rendőr bukkant elő, és a menekülő után vetette magát.
– Álljon meg!
Mister O’Sally nem hallotta a kiáltást. Futott, ahogy a lábai bírták. Mögötte újból felhangzott az éles sípjel, melyre csakhamar válasz is érkezett a Viktória Embankment végéről, ahol a Scotland Yard komor épülete sötétlett.
A fiatalember rogyadozó térdekkel ért az utca végére, és lihegve támaszkodott az egyik lámpaoszlophoz. Egy pillanat alatt legalább féltucat rendőr vette körül.
Mister O’Sally remegő kézzel mutatott a „Cleopatra tűje” felé.
– Egy halott fekszik ott!… A ruhája csupa vér!…
– Az ön keze is, barátom! – recsegte egy kellemetlen hang.
A lámpa bágyadt fénykörében egy harcsabajuszú rendőr arca rajzolódott ki.
O’Sally megremegett. Csak most eszmélt rá, milyen veszedelemben forog.
– Ne nyúljanak hozzám! Nem követtem el semmit! Hiába tiltakozott. Erős kezek ragadták meg, és szempillantás alatt hátracsavarták a karját.
– A többit majd elmondhatja a Scotland Yardon! – recsegte az előbbi hang. – Fogjátok erősen, fiúk! Veszedelmes fickónak látszik!
– Én? – hördült fel a fogoly ijedten. – Egyetlen bűnöm, hogy a mustárt a falra kentem… Megígérem, hogy nem teszem többé. Barátaimmal a Háromcsőrű Kacsában mulattunk… Kissé többet ittam a kelleténél, és kisétáltam a folyópartra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Véletlenül bukkantam a halottra. Azt sem tudom, hogy kicsoda…
– Elég a fecsegésből! – mordult rá a harcsabajuszú rendőr. – Indulás, fiacskám!
A kétségbeesés emberfeletti erőt kölcsönzött a fiatalembernek. Csaknem kitépte magát a rendőrök kezéből, mikor egy gumibot koppant a fején. Hangtalanul összecsuklott.
*
*Kutató fénycsóva kúszott végig az aszfalton, és a halott sápadt arcán pihent meg.
– Szent isten!… Webbs felügyelő! – kiáltotta az egyik rendőr ijedten.
Dr. Yale, a rendőrorvos komoran bólintott.
– Ki hitte volna, hogy ilyen sorsra jut? Ha elgondolom, hogy szegény kollégámat közvetlenül a Yard szomszédságában gyilkolták meg!
Lehajolt és gondosan megvizsgálta a holttestet.
– Nyolc szúrt sebet találtam – mondta megindultan. – A gyilkos őrjöngő dühvel végzett áldozatával… Nem is tudom elképzelni, hogyan történhetett ez a szörnyű eset. Tudtommal Webbs felügyelőnek nem voltak ellenségei… – Elakadt. Az egyik rendőr lámpája a halott kezére világított. A begörbült ujjak között egy kis karton villant meg a fényben. Dr. Yale elsápadt: a kartonon egy furcsa kis állat jól ismert körvonalai vöröslöttek.
– A Skorpió jele! – kiáltotta az egyik rendőr ijedten, és megremegett kezében a lámpa.
Percekig semmit sem szóltak. Valamennyien úgy érezték, mintha a halál suhant volna el felettük. A legtöbben még élénken emlékeztek arra a fenyegető fantomra, akit Craig felügyelő vezetésével fél London rendőrsége hajszolt. A páratlan gonosztevőt a dartmoori mocsárban látták utoljára, és mindenki biztosra vette halálát.
Végre is dr. Yale törte meg a csendet:
– A holttestet egyelőre a Scotland Yardra visszük.
- Writer
