A skorpió bandája

Chapter 3

BOWLE FELÜGYELŐ

Mister O’Sally ijedten pislogott az erős lámpafényben. A hatalmas íróasztalnál egy zömök férfi ült: okos, barna szemét állhatatosan a fogolyra szegezte.

– Üljön le, mister…

– O’Sally a becsületes nevem.

Az íróasztalnál ülő férfi mosolygott.

– Tehát ír származású?

– Igen – rebegte a fiatalember, és leroskadt az egyik székre. – Nem is álmodtam volna, hogy ma éjszaka a rendőrségre kerülök. Pompásan mulattam a barátaimmal. Négyen voltunk, és öt liter whiskyt ittunk meg.

– Vízzel vagy tisztán?

– Tisztán – mondta a fogoly önérzetesen. – Ha jól sejtem, Bowle felügyelőhöz van szerencsém.

A mosolygós képű férfi bólintott.

– Jól sejti… Örömmel látom, hogy már teljesen kialudta mámorát.

– Egyetlen pillanatra sem hunytam le a szemem – tiltakozott O’Sally. – Rémes hely ez a Scotland Yard.

– Talán kényelmetlennek találta a lakosztályát? Biztosíthatom, higiénikusabb és modernebbül berendezett cellákat sehol sem találhat… A fehérre meszelt falak ugyan első pillantásra kissé ridegen hatnak, de azt senki sem kívánhatja tőlünk, hogy freskókkal díszítsük a börtönöket. De térjünk a tárgyra! Tehát a cimboráival mulatott? Ha szabad érdeklődnöm, melyik lokált tüntették ki jelenlétükkel?

– A Háromcsőrű Kacsában találkoztunk – válaszolta O’Sally, akit a felügyelő barátságos viselkedése némileg megnyugtatott. – Mint már említettem, négyen voltunk: Tom Harding építész, Erik Stephenson mérnök, Allan Wood archeológus és csekélységem. Szokásos heti összejövetelünket tartottuk. Megbeszélésünkhöz híven mindig más helyiséget szemeltünk ki. Ezúttal…

– A Háromcsőrű Kacsára esett a választásuk! – vágott közbe Bowle felügyelő joviális mosollyal. – Bölcs cselekedet volt. Egész Londonban ott mérik a legjobb italokat. Ha nem tolakodás a kérdésem, mettől-meddig tartózkodtak az említett helyen?

– Kilenc órától fél egyig – válaszolta a fiatalember készségesen. – Húsz tanút is hozhatok, akik igazolhatják állításomat.

– Erre még ráérünk – legyintett Bowle. – Ki távozott el először a lokálból?

– Én!… Az ital hamar levert a lábamról. Éreztem, hogy menthetetlenül becsípek, ha továbbra is ott maradok. Miután két poharat összetörtem, és a mustárt a falra kentem, szerényen a kalapom után nyúltam és megléptem. Balvégzetem sugallatát követve kisétáltam a Themze partjára. A „Cleopatra tűjé”-nél azután megpillantottam a holttestet. Szörnyű volt!… Ha elgondolom, hogy rajta feküdtem néhány percig…

– Mindenesetre hiba volt – állapította meg Bowle felügyelő csendesen. – Ön alaposan összevérezte ruháját és a kezét, így érthető…

– Tiltakozom minden gyanúsítás ellen! – tört ki O’Sally. – Ártatlan vagyok! Azt sem tudom, hogy kicsoda az az ember, akit holtan találtam.

– De ezt a kis rajzot csak ismeri? – Bowle felügyelő kezében egy kis kartonlap villant meg, amelyen egy skorpió körvonalai vöröslöttek.

Az ír értelmetlenül bámult a rajzra.

– Mi legyen ez?… Valami póknak nézem…

– Ember! Hát maga még sohasem hallott a Skorpióról?… Három hónappal ezelőtt nem volt olyan újság Londonban, amelyben ne szerepelt volna a Skorpió neve.

O’Sally szemében különös fény villant meg, de makacsul hallgatott, és nem válaszolt több kérdésre. Bowle a zsebébe süllyesztette a kartont, és csengetett. Kis idő múlva feltárult az ajtó, és egy termetes rendőr jelent meg a küszöbön.

– Parancsol, felügyelő úr? – kérdezte tiszteletteljesen. O’Sally felpattant a helyéről.

– Hányszor ismételjem, hogy ártatlan vagyok?

– Erről még beszélünk – jegyezte meg Bowle. – A rendőrorvos véleménye szerint a gyilkosság fél egykor történhetett…

O’Sally elsápadt.

– Fél egykor?… De hiszen én…

– Menjünk, barátom… – dörmögte a rendőr, és megfogta a fiatalember karját.

*

*A tágas szobában négyen ültek. Sir Hall, a Scotland Yard főnöke, Hughes, Bowle és Miller felügyelők.

A zöld posztóval leterített asztalon ott hevert az a karton, amely példátlan izgalomban tartotta az egész Scotland Yardot. Az asztalnál ülő férfiak egészen úgy hatottak, mint az emlékezetes bécsi konferencia résztvevői, mikor meghallották Napóleon visszaérkezésének hírét.

Sir Hall harmadszor igazította meg ezüstszürke nyakkendőjét, ezzel is dokumentálta feldúlt lelkiállapotát. Hughes felügyelő erélyes, napbarnított arca egy árnyalattal halványabbnak látszott a megszokottnál. Miller szeplős arca idegesen rángatózott, lángvörös haja kuszán lógott homlokába. Egyedül Bowle őrizte meg hidegvérét. Okos barna szeme derűsen csillogott, elégedetten simogatta angolosan nyírt bajuszát.

Sir Hall törte meg a csendet:

– Szavahihető tanúk állítják, hogy Rex Walford, más néven a Skorpió, a dartmoori mocsárban lelte halálát. Azt kell hinnem, hogy a „Cleopatra tűjé”-nél elkövetett gyilkossággal kapcsolatban misztifikáció történt… Nem ritka eset, hogy a bűnösök olyan nevet vesznek fel, amely bizonyos tekintetben nimbuszt jelent… A Skorpió egyike volt a huszadik század legveszedelmesebb gonosztevőinek.

– Talán mégis életben van – bökte ki Miller akaratlanul. – Mindenesetre sajnálatos, hogy Craig főfelügyelő Alexandriába utazott. Annak idején ő vezette a nyomozást a Skorpió ügyében és… – Hirtelen elhallgatott, mert észrevette Sir Hall lesújtó pillantását.

– Craig főfelügyelő három hónapos szabadságot kapott! – mondta a főnök emelt hangon. – Semmi okunk sincs arra, hogy megérdemelt pihenésében megzavarjuk… Webbs kartásunk meggyilkolása ügyében Hughes és Bowle felügyelő urakat bízom meg a nyomozással.

*

*Esteledett. A Viktória Embankment lámpái reménytelen küzdelmet folytattak az egyre sűrűsödő köddel.

Hughes és Bowle a Yard egyik emeleti irodájában ültek, és halkan beszélgettek.

– Fantomot kergetünk – dünnyögte Hughes rosszkedvűen. – Reménytelen eset.

Bowle a fejét csóválta.

– Ezt nem merném ilyen határozottan leszögezni. A reményt sohasem szabad elveszteni. A mi mesterségünk eléggé megtanított bennünket arra, hogy nincsen olyan rejtély vagy probléma, amelynek ne volna megoldása.

Az utolsó szavaknál az íróasztal fiókjába nyúlt, és egy tekintélyes üveget húzott ki.

– A barátaim esküdöznek, hogy nincs hamisítatlan whisky… Nos, ma alaposan megcáfolom ezt a babonát! Remélem, nem ellenzi, kedves kollégám, hogy egy kis kóstolót tartsunk. Határozottan állítom, hogy az én whiskym páratlan, a skóciai várkastélyokban sem isznak különbet.

Hughes elmosolyodott:

– Ezt a kérdést azonnal eldönthetjük!

Bowle szempillantás alatt két poharat varázsolt az íróasztalra, és áhítatos arccal nyúlt az üveg után.

– Évekkel ezelőtt azt mondták az orvosok, hogy kezdődő gyomorfekélyem van… Diétát ajánlottak, de én a whiskykúra mellett döntöttem. Az eredmény engem igazolt. Egészségére, kedves kollégám!

A poharak összecsendültek, de ugyanakkor megszólalt a telefon. Bowle bosszúsan vette fel a kagylót.

– Halló… Itt a Scotland Yard… Bowle felügyelő… Halló… Ki beszél?…

Hughes csodálkozva bámult társára, aki ijesztően elsá-padt.

– Mi baja van, kollégám?

Bowle bajusza furcsán felborzolódott, kezében megremegett a telefonkagyló:

– Nem érünk rá ostoba tréfákra… Figyelmeztetem, hogy a rendőrség… – Nem fejezhette be a mondatot: halk kattanás jelezte, hogy a titokzatos telefonáló befejezte a beszélgetést.

Hughes felemelkedett a helyéről:

– Mi történt?

Bowle hamarosan összeszedte magát, sebtiben lehajtotta a második pohárka italt, aztán vállat vont.

– Egy ismeretlen, monoton hang közölte velem, hogy a Talbot Square 13-as számú házban meggyilkoltak egy Mrs.

Penn nevű hölgyet… Arra a kérdésemre, hogy ki beszél, tisztán és érthetően megkaptam a választ…

– Nos? – kérdezte Hughes türelmetlenül.

– A Skorpió – válaszolta Bowle csaknem ünnepélyesen. – Lehet, hogy csak éretlen tréfáról van szó.

– Mégis azonnal kimegyünk a megadott címre! – vágott közbe a fiatal felügyelő, és az automata pisztoly után nyúlt, mely az aktákon hevert.

– Én sem mehetek fegyvertelenül – mondta Bowle, és gyors mozdulattal a zsebébe süllyesztette az üveget.