A játékot az olcsó, műanyag dömperrel már unta, valami más, szórakoztatóbb elfoglaltság után akart nézni, amikor felfigyelt a kutya mérges csaholására.
A kistestű korcs a drótkerítés mentén fel-alá rohangált, és mint az őrült, vadul ugatta az utcán, a rekkenő hőségtől kókadozó akácfák árnyékában álló szekeret. A kutyát, a vele mit sem törődő lovak látványa izgatta fel, ami egészen odáig fajult, hogy átbújt a kerítés alatt, és most már testközelből acsarkodott a két bozontos patájú, kócos sörényű muraközire.
Rögtön eszébe jutott, hogy a kis vakaréknak tilos az utcára menni. Múltkor majdnem egy kocsi alá került, amiért rendesen kapott is anyjától a seprűnyéllel. Be kellene hoznia, de… valójában ő sem mehet ki. Ha a szülei a kutyát féltik, épp őt ne féltenék? Neki sem szabad egyedül az utcá
