Nincs semmi dolga. Már hosszú ideje nincs semmiféle értelmes elfoglaltsága. Nehezen szokott hozzá, hogy a teste ugyan teljesíti azt, ami a létezéshez kell, jól funkcionál, de távolról sem úgy, mint régen. Akkoriban reggelente azért kelt fel – bármilyen gyötrelmes is volt az álmatlansággal töltött éjszaka –, mert feladata volt.
Amióta özvegy, és a gyerekei is elköltöztek, naponta fegyelmeznie kell magát, hogy reggel felkeljen, mert fölöslegesnek érzi, hogy mosakodjon, öltözködjön, és főként, hogy egyen. Ha tehetné, nem is enne. A szervezete nem ad vészjeleket, egyszer szívesen kipróbálná, meddig bírja evés, ivás nélkül.
Ül a fotelban, és lehunyt szemmel mélázik. A tapintható csönd körbeszövi, mint zsákmányt a selymes, szoros ölelésű pókfonál. A múlt emlékképei hangtalanul zsongnak körülöt
