Tudom, tudom, nem szép dolog hallgatózni, de nem tehettem mást. Hosszabb ideig utaztam a villamoson, s a tömegben szorongva, kénytelen-kelletlen fültanúja voltam a három huszonéves fiatalember beszélgetésének. Egyikük nyári, iskolai szakmai gyakorlatra keresett magának helyet, s ebből az apropóból telefonálgatott egy megadott számra. A főnököt kellett elérnie mindenáron, s kieszközölni, hogy – lehetőség szerint –, fogadja személyesen is, hiszen az ő kompetenciája, a kialakult szimpátia függvényében, dönteni a nagy kérdésben, odaveszik-e arra az egy hónapra, vagy sem.
A fiú következőképpen mesélte el kálváriája történetét a hallgatóságának.
„Reggel, nyolc előtt pár perccel, feltételezve, hogy akkor már munkaidő van, kezdtem el telefonálgatni. Vonalasunk nincs otthon, egy hirtelenjében elő
