– Végem van – suttogta egy fájdalmas hang.
Benyovszky nem is nézett már oda, pedig összeszorult a szíve. Nagyon jól tudta, hogy nincs segítség. A fiatal káplár befejezte földi pályafutását, csoda, hogy eddig is élt szétroncsolt mellkasával.
Mindenütt, amerre a szem ellátott, halottak és sebesültek hevertek és a falu végén most csak üszkös gerendák nyúltak a komor égbolt felé, mint óriási, fekete, segélyt kérő karok. Egy szétlőtt ágyú mellett tarka ló teteme puffadozott. A tüzér is ott hevert, széttárt karokkal, mint egy eltörött bábu. Vigasztalan, lehangoló kép volt.
A ködfátyol mögött véresen áldozott le a nap, s vele együtt Lengyelország szabadsága is.
1769-et írtak. Suka mellett zajlott le az ütközet, melyben a fiatal Benyovszky Móric is megsebesült. Ötszáz társával érkezett a szoro
