A chevegai kikötőt csak a ködön átderengő holdfény világította meg. Néhány kisebb schooner, egy corvette és egy félárbocra eresztett halászhajó horgonyoztak az öbölben. Teljes és tökéletes szélcsend volt. A vitorlák petyhüdten lógtak le az árbocrudakról.
Tíz óra tájban azonban feltámadt a szél, és a hullámok betörtek a védett öbölbe is. Egy-egy elszabadult vitorla csattogott a szélben, és a hajók bukdácsolni kezdtek a hullámok folytonosan megújuló támadásában.
A közeli domboldalon egy kis csapat ereszkedett lefelé, meg-megbújva a bozótban és fedezéket keresve a fenyőfák között. Benyovszky vezette a csapatot.
A fehér fenyőből épített vitorlást jól lehetett látni a holdfényben.
– Minden azon múlik, hogy a matrózok részegek-e? – szólalt meg Szergej. – A kikötő csendes, itt mit sem tudnak
