Á, ez már előrelépés! –– Elküldöm a menetrendet, jó? Találkozhatunk az állomáson.
– Aha – felelte, mire fellángolt bennem a korábbi remény. – És… szeretlek, Bogyó.
Bogyó. Ezer éve nem szólított már így.
Bogyó.– Én is szeretlek, Olly.
Miután elbúcsúztunk egymástól, elindultam, és elkezdtem lélekben készülni arra, hogy bevallom az igazságot annak az embernek, aki egyszerre több munkahelyen dolgozott, hogy rendes életet biztosítson nekem és az öcsémnek, miután egyedül maradt velünk. Annak az embernek, aki egyedül nevelt fel, miután anyánk lelépett, és magunkra hagyott minket. Annak az embernek, aki a homloka verejtékével és sziklaszilárd elszántsággal küldött egyetemre. Annak az embernek, akinek az anyagi biztonságot köszönhettem, amit a mérnöki diplomám adott nekem egészen a közelmúltig.
