2013AUGUSZTUS 2.
A biztonsági öv a bal oldalamon kattant, kellemetlenül szorítva a mellkasomat. Először minden cseppfolyósnak tűnt az éjszakai félhomályban, de David alakja lassan kirajzolódott előttem, ahogy eltaposta a cigarettát a füvön.
Amint beindult a motor, az adrenalin automatikusan végighullámzott a testemen. A tagjaimat újra képes voltam mozgatni, bár a beszéd még lassabban ment a szokásosnál.
– Nem vezethetsz így! – nyögtem ki. A szám papírszáraz volt.
Eszembe jutott a tavalyi éjszaka Chris temetése előtt, és kísérteties hasonlóságot fedeztem fel. Annyi különbséggel, hogy akkor én sokkal józanabb voltam.
– Ó, te is felébredtél? – kérdezte David, majd kimanőverezte az ismeretlen autót a ház előtti bevezető útra. – Te szeretnél vezetni?
– Drogoztál – megdörzsöltem a homlokom
