2012JÚLIUS 26.
Hosszan rátapasztottam az ujjamat a régi otthonom csengőjére. Elveszítettem a tiszta gondolkodásra való képességemet, és tizenöt perc alatt Chris lakásához taxiztam. Fogalmam sem volt arról, hogy otthon lesz-e öt órakor, de beleszólt a kaputelefonba.
– Amy vagyok, felmehetek? – Legnagyobb meglepetésemre az ajtó kinyílt, én pedig kettesével szedtem a lépcsőfokokat az ismerős folyosókon. Eszembe sem jutott a liftet használni: túlzottan pulzált bennem az adrenalin.
Chris kinyitotta előttem az ajtót. A hűvös lakás levegője megcsapta kimelegedett arcomat. Chris rövidnadrágot és hosszú ujjú pólót viselt, haja kócos volt, mintha délutáni alvásból ébresztettem volna fel. Először nem szólt semmit, csak meglepett arckifejezéssel nézett rám.
– Szia! – mondta halkan. – Mi történt?
