Beszélj hozzám

2013

2013JÚLIUS 19.

Másnap hajnalban ébredtem. Az oldalamra fordulva láttam, hogy David szabályosan lélegzik mellettem. Nem akartam felkelni mellőle, inkább szorosan hozzábújtam. Forró volt a teste a takaró alatt, nagyon mélyen aludt. Ehhez a rengeteg alkohol adta a segítséget, amit előző este ivott meg.

A könyv megjelenése óta rengetegszer ébredtem arra, hogy nincs az ágyban. Sokszor a földszinten írta a következő regényét, esetleg a konyhában ücsörgött. Amikor mégis mellettem aludt, néha zaklatott nyöszörgésre ébredtem. Félálomban ez olyan érzés volt, mintha a bátyja, Chris lenne mellettem. Ő egyszer arra kért, ne ébresszem fel, ha rosszat álmodik, mert akkor képtelen visszaaludni. Állítása szerint másnap nem is mindig emlékezett a rémálmokra, bár ebben kételkedtem.

Azon a forró nyári hajnalon David nyugodtan szuszogott, nekem viszont üstdobként vert a szívem a mellkasomban. Hajnali ötöt mutatott az éjjeliszekrény digitális órája, és én képtelen voltam kiverni a fejemből a felvételt és az újságírót. A Redmonddal töltött vacsora közben láttam, ahogy David újra elveszíti a kontrollt, pontosan úgy, mint régen. Egymás után kérte az italokat, pedig az utóbbi hat hónapban keveset ittunk.

Nekem kellett hazavinnem, miközben sűrűn bocsánatokat mormoltam Redmondnak és a többi tekintélyes szakmabelinek, akiknek a felét sem ismertem.

Húszperces forgolódás után felültem az ágyban. A fejem kellemetlenül lüktetett az előző napi idegesség lenyomataként. Az aggodalom nem múlt el, megtelepedett a gyomrom közepén. Hosszan néztem Davidet a félhomályban – akit sikerült levetkőztetnem egy alsónadrágra –, és rossz érzésem volt.

Úgy döntöttem, hogy a reggeli feszültségemet egy hajnali futással fogom levezetni. Pár mérföld a Hudson partján mindig segített, hogy helyre tegyem a gondolataimat.

Reggel hét óra előtt léptem ki David házának ajtaján. A hajnali hűvösség illatában a meleg ígérete lengett. Szoros copfba fogtam a hajamat, a hallásomat hangos zenével tompítottam. Bezártam az ajtót, majd zsebre vágtam a kulcsot. Amint hozzáértem a virágos kulcstartóhoz, bevillant, hogy milyen különös módon kaptam bejárást a fiatalabb Pennington birodalmába. David egy váratlan pillanatban a kezembe nyomta a kulcsot, azzal a címszóval, hogy így könnyebb lesz bejönnöm, ha elmegyek egyedül bevásárolni. Hangosan felnevettem, persze Davidnek fogalma sem volt, hogy mit találok olyan viccesnek.

Perceken belül bekapcsoltam egy kis Taylor Swiftet a telefonomon, majd ráfordultam a Hudson felé vezető útra. David szoktatott vissza a futásra, rengeteget versenyeztünk esténként a folyó partján, de szinte sohasem tudtam lefutni őt, így néhanapján kiutaltam magamnak egy szabad edzést, hogy jobb kondiban legyek a házi versenyekre.

A kisváros lassan ébredezett körülöttem. Páran álmosan léptek ki a reggeli újságokért, néhányan már a kocsijukba ültek be, készen az új napra. Ki akartam üríteni a fejem, de a gondolataim visszakalandoztak az előző estéhez.

A Broadway Coffee Shop felé igyekeztem. Sejtettem, hogy David másnaposan fog felébredni, ezért be akartam szerezni a kedvenc tejeskávéját.

Laza húszperces futás után a kezemmel a térdemre támaszkodtam, kikapcsoltam a zenét, igyekeztem mélyeket lélegezni. Folyt rólam az izzadság a párás levegőben, de sokkal jobban éreztem magam. Pár perces pihegés után beléptem a kávézóba.

– Szia, Amy! – szólított a nevemen Julie, a felszolgáló, amitől igazi newburghi polgárnak éreztem magam.

Köszöntem, majd hosszan kifújtam a levegőt.

– Szeretnék egy koffeinmentes tejeskávét sok tejszínhabbal, és egy dupla eszpresszós karamellás lattét.

Alig voltak a helyiségben rajtunk kívül, így a szabályos vonású, huszonéves Julie felkönyökölt a pultra, és suttogva kérdezett:

– Láttad már a Daily Newst? – kérdezte, miközben elkészítette a kávékat.

Megráztam a fejem, alig figyeltem rá, mivel az aprót kerestem a zsebemben.

– Mit kellett volna látnom?

Julie elém tolta az első kávét, amire biztonságosan ráhelyezte a fehér fedőt. Erősen összeráncolta a szemöldökét.

– Menj át az újságoshoz!

– Esküszöm, megijesztesz – mosolyogtam zavartan, miközben kifizettem a kávékat, amelyekhez tartót is kaptam. – Kérek még két töltött csokis fánkot is! – tettem hozzá.

Nyolc órakor idegesen csaptam be a lábammal az ajtót magam mögött. Egyik kezemben a kávéval, másikban a fánkos csomaggal egyensúlyoztam. Az újságot tekerccsé gyűrtem a hónom alatt. Legnagyobb meglepetésemre David a nappaliban ült a laptopja előtt.

– Kijózanodtál? – kérdeztem hangosan, mire maga elé emelte a kezét.

Letettem elé a kávét és az érintetlen fánkos zacskót. Fáradt szemekkel nézett fel rám, majd halványan elmosolyodott.

– Köszi.

Sejtettem, hogy iszonyatosan másnapos, ráadásul semmire sem vágyik jobban, mint rossz hírekre, de egyszerűen muszáj volt kertelés nélkül elé dobnom az újságot, amit a lényeges résznél hajtottam ki.

– Mi ez?

– Olvasd el! – mondtam, majd elkezdtem kikötni a cipőfűzőmet.

David a kezébe fogta az újságot, miközben a kávéba kortyolt. Mellé telepedtem, és újraolvastam a sorokat, mintha nem futottam volna már át legalább ötször.

TESTVÉREKKEL VOLT VISZONYA! AZ ÜGYVÉD UTÁN A BESTSELLERÍRÓVAL KEZDETT A FELTÖREKVŐ LÁNY

David Pennington őszinte és nyílt hangvételű könyvében olvashatunk kapcsolatáról Amy Catherine Foresterrel, aki elhunyt testvérének volt a menyasszonya. A rajongók a lány iránt érdeklődnek, nem értik az író választását, sokan úgy gondolják, hogy Amy Forester szíve még mindig Christopherért dobog. Vajon Amy csak kihasználja David Pennington sebezhetőségét? Sokan aggódnak a fiatal és jóképű író szerelmi élete miatt. Amy f*******:-oldalán is bukkanhatunk meglepetésekre, hiszen a Forester lány mindkét testvérrel pózol több fotón is. Hogyan is alakul a kapcsolat? Mindenki erre a kérdésre keresi a választ! Amy Forester azonban nem nyilatkozott újságunknak, amikor érdeklődtünk irántuk. Kérdés, hogy ez jót jelent-e az ifjabbik Mr. Penningtonnak…

Az újsághír mellé két személyes fotómmal találtam szembe magam, amelyet az adatlapomról szedtek le. Évek óta fenn voltak a Facebookomon, teljesen barátinak tartottam őket.

– Baszki – mondta David, majd letette a kávét az asztalra.

– Ezek az én képeim! Mostanra már az is tudja, hogy kivel vagyok együtt, akinek eddig elkerülte volna a figyelmét.

David a hajába túrt, de nem mondott semmit. Dühös voltam rá, azt akartam, hogy védjen meg ettől az egésztől, hogy cselekedjen. Ehelyett ezt válaszolta:

– Nem akartad megváltoztatni a nevedet, pedig én többször is rákérdeztem.

Éreztem, hogy hirtelen az egekbe szökik a pulzusom.

– Szerinted, ha megváltoztatod az én – nyomtam meg a szót – nevemet, attól még nem tudja meg mindenki? Chris menyasszonya voltam, tíz évnél is tovább éltem vele. Szerinted van olyan ismerősöm, aki ezt nem tudja?

David megdörzsölte az arcát, majd hangosan felnyögött.

– Megtennéd, hogy nem ordibálsz velem? Kibaszottul fáj a fejem.

Sírás fojtogatta a torkomat. Utáltam, amikor így viselkedett, amikor az önzősége minden érzését felülírta.

– Te pedig megtennéd, hogy csinálsz valamit? Ez az én magánéletem! Már amennyi megmaradt belőle.

Folytatni akartam, felhozni, hogy tegnap este is otthagyott egyedül, miközben a részegség kényelmes földjére evezett. Ehelyett felmentem a fürdőszobába, hogy levegyem az izzadt ruháimat. A tükörbe pillantva a sminkeletlen arcom nézett vissza rám. Nem éreztem úgy, hogy Daviddel képes lennék bármilyen akadály leküzdésére. De meghallottam a hangját odalent, ezért kiléptem a fürdőből.

Lassan járkált fel-alá, egyik kezében a kávét fogta, a másikban pedig a telefont. Mezítláb volt, alsónadrágot viselt és egy laza pólót.

– Igen, leszedték Facebookról a fotóját! – mondta idegesen. – Ilyet lehet? – kis szünetet tartott. – Nagyon fasza. Azért köszönöm. Ott leszek.

Amint letette a telefont, visszahúzódtam a fürdőbe, nehogy észrevegye a leskelődésemet. Megmostam az arcomat. Hallottam David lépteit a lépcsőn. Hamarosan megjelent a fürdő ajtajában, még mindig gondterhelt arccal.

– Azt mondta Redmond, hogy mindenképp változtasd meg a nevedet és a biztonsági beállításaidat a Facebookon, de valószínűleg az összes képedet leszedték már, amit lehetett, mivel nyilvános volt a profilod. Azt mondta, hogy ezen is változtass. Egyébként nem tud vele mit kezdeni.

Nem fordultam felé, továbbra is csak dörzsöltem a vattával az arcomat.

– Mit akarsz, mit csináljak még?

Továbbra sem válaszoltam a kérdésére, nem tetszett a hangvétele. A tükörből láttam, hogy a földet nézi, de nem fordultam felé.

– Az én szempontomból sem túl felemelő ez a cikk. Beszélnél hozzám? Rohadtul nincs kedvem ezen balhézni.

Felsóhajtottam. Megsajnáltam, mert tudtam, hogy neki is nehéz. Ahogy a szemébe néztem, minden dühöm elpárolgott. Nyílt, kék tekintetének képtelen voltam ellenállni. Közelebb léptem, és hozzábújtam. Azonnal átkarolt, természetesen jött a mozdulat, amihez olyan nehezen szokott hozzá. Sokszor úgy éreztem, mintha egy űzött vaddal osztanám meg az életemet, akit meg kellene szelídítenem.

Lassan megcsókoltam. A kávé keserű íze elnyomta az alkoholt, ami reggel még erősen körüllengte.

– Szeretnél reggelizni? – kérdezte, mire bólintottam.

Június elején érkeztünk vissza Európából, utána lassan kialakítottuk a napirendünket. Hetente két-három napot töltöttem a brooklyni lakásomban, ilyenkor dolgoztam, de sokszor Davidnél is folytattam a varrást. Gondolkodtam azon, hogy továbblépek, és kitalálok valami pörgős munkát, de egyelőre a kapcsolataim rendezése foglalta le az életemet, ehhez pedig pont jó volt a kézművesség.

A hétvégéket Daviddel töltöttem, aki szinte minden nap írt. Általában délután egytől hatig-hétig koptatta a billentyűket. Ilyenkor teljesen átszellemült, még akkor sem lehetett hozzászólni, ha kiment inni vagy a vécére. Egyáltalán nem bántam, Davidet ez tartotta egyben. Amikor írt, akkor nem létezett a saját élete, a fájdalmai és a múltja.

Aznap is hasonlóan alakult a programunk. Én leültem a nappali hátsó részébe a laptopommal, ahol sokszor néztem filmet vagy olvastam David munkaidejében. Nyáron mániája volt, hogy teljesen elsötétítette a szobát, csak a monitor fénye világította meg az arcát. Emellett hihetetlen mennyiségű jeges teát öntött magába írás közben. Aznap délután négykor vettem észre, hogy a jeges teát Coorsra cserélte, ráadásul sokkal több cigit szívott munka közben, mint szokott. Nem akartam szólni, de összerándult a gyomrom.

A csomó kellemetlen görccsé változott, amikor beléptem a Facebookomra, hogy átállítsam a biztonsági beállításokat. Először azt hittem, hogy valaki másnak a fiókjába léptem be, mivel százon felül volt az értesítéseim száma, emellett harmincnégy levelet jelzett a kis boríték. Felnéztem Davidre, de csak a billentyűk kattogásának kellemes ütemét hallottam.

A szívem heves vágtába kezdett, ahogy a kurzort az üzenetek felé irányítottam. Számos ismerős és ismeretlen ember bukkant fel előttem. Az első üzeneten csak annyit láttam, hogy „ribanc”, mások hosszabban is írtak. A másodikra rákattintottam, amit egy bizonyos Monica Sydney címzett nekem. Szavak villantak fel előttem. Monica lehordott mindennek, kiemelte, hogy kihasználtam a szerencsétlen fiúkat, akiket bántott az édesanyjuk. Szerinte David csapdába esett mellettem, és Chrisszel is ez történt annak idején. Igazi pszichológiai elemzést kaptam arról, hogy David és Chris bennem választotta ki újra az anyját, hogy egy igazi zsarnok legyen mellettük életük végéig. Emellett természetesen jelentős szerepem volt Chris öngyilkosságában is.

Zsibbadni kezdett az arcom, a tenyeremről a kellemesen hűs szoba ellenére is folyt a víz. A szemem megtelt könnyel. Hirtelen felindulásból törölni akartam a profilomat, hamar meg is találtam, hogy hol tehetem meg. Aztán mégis lefagyott a kezem, amikor megláttam, hogy Christől is vannak üzeneteim, élő szavak, amelyeket ő gépelt le. Beléptem az üzenetei közé, amelyekben találkozókat beszélt meg velem, vagy érdeklődött arról, hogy vagyok. A profilja még élt a közösségi oldalon, hiába távozott el már egy éve. Nem sok mindenre használta a fiókját, de volt róla néhány fotó, pár bejelölt kép miattam, a neve mellett a lakhelye, az iskolái, és David mint a testvére (aki persze álnéven élte az életét a közösségi oldalon).

Hirtelen elöntött a hányinger a sötét szobában, a tüdőmbe mintha nem jutott volna elég levegő. Minden biztonsági beállítást hátrahagyva léptem ki a Facebookból, kockáztatva, hogy még több üzenet fut be hozzám. Chris hiánya újra rám nehezedett, pedig az utóbbi időben egyre ritkábban éreztem ezt a fájdalmas ürességet.

Gyorsan lecsuktam a fehér laptop fedelét, és a konyhába vettem az irányt. Remegő kézzel nyitottam ki a hűtőt, és én is kivettem belőle egy Coorsot. El kellett terelnem a figyelmemet, muszáj volt lenyugtatnom magamat. A sört letettem a konyhapultra, bementem Davidhez, elvettem előle egy cigit, és rágyújtottam. David nem nézett rám furán, csak egy pillanatra fordította felém a fejét.

– Kimegyek úszni – mondtam, mire David újra bólintott, nem mintha hallotta volna, hiszen a fején terpeszkedett a fülhallgató.

Leültem a teraszra a sörrel, arcomat a kezembe temettem. Mélyen letüdőztem a cigit, pedig ki nem állhattam a keserű ízét. Kellemetlenül szédültem a melegtől és a kimerültségtől. Ha Chris itt lenne mellettem, azonnal kiönteném neki a szívemet. Kapcsolatunk java részében minden egyes apró-cseprő gondomat elsírtam a vállán. Később, amikor átláttam Chris sérülékenységét, rájöttem, hogy túl sok felesleges terhet raktam rá.

Mélyen szívtam be a friss vidéki levegőt a cigi füstjével együtt, mellé nagyokat kortyoltam a sörből, amitől a combom izmai lassan ellazultak. Elnéztem a hátsó kertet, ahol egy kisebb medence terült el. Új szerzemény volt, David miattam csináltatta, mert imádtam úszni.

Gyorsan levettem a trikómat és a vászonnadrágomat, majd elmerültem a medencében. Ujjaim között átfolyt a selymesen hűvös víz. Alábuktam, odalentről a táncoló napfényt figyeltem, ahogy megtörik a felszínen. Az elmém háborgott, de mintha a hűvös víz képes lett volna enyhíteni a fájdalmamat. Addig tartottam vissza a levegőt, hogy megfájdult a tüdőm. Amint felbukkantam, taposni kezdtem a vizet, hogy a fizikai munka kitöröljön minden gondolatot. Az emberek nem ismerték a történetemet, nem értettek meg, ezért is fájt minden egyes támadásuk.