Temessy szobájában jó meleg volt. Az ablakokat elsötétítették. Az egyik asztalkán gramofon szólt, Karádi énekelte a Halálos tavasz slágerét. „Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte…” Temessy szerette Karádi hangját, igaz, a nyilasok nem szerették, talán nem is volna szabad hallgatni a lemezét, mert letartóztatásban van, állítólag angol kém volt. De neki azért énekelhet. Vera legesen fel-alá sétált, félt, nem értette Temessy lépéseit. Elfogta Beszét, minek hát ez a nagy felhajtás. Nézte a pasziánszozó őrnagyot, nyugodt, mosolygó arcát.
– Miért vagy ideges, drágám? Miért nem ülsz le?
Idegesít ez a tehetségtelen dög.
– Szeretem a hangját. Mint a gordonka. Megnyugtat. Es ez a szám véletlenül jól sikerült. Kicsit banális, de hát, istenem, a szerelem már önmagában is banalitás. – Felállt,
