VIII. FEJEZET
Délfelé járt az idő, mikor Hughes visszatért. Arca komoly és töprengő volt. A kisfiús mosolygás végleg eltűnt az arcáról. Szeme mélyen feküdt üregében, és arcán határtalan fáradtság tükröződött.
Colt pislogva bámult a fiatalemberre. Úgy tűnt neki, mintha Hughes arca esztendőket öregedett volna.
– Mi baj van? – kérdezte.
– Beszéltem szegény Webbs feleségével – válaszolta Hughes –, nekem kellett megvinni a szomorú hírt.
– Kellemetlen lehetett – dörmögte a kis emberke. – A kastélyban különben már mindenki tudja, hogy Webbset meggyilkolták.
– Nem is vártam mást – mondta Hughes –, de mégis jobb, hogy elvitettük a holttestet. A kedélyek amúgy is a végsőkig izgatottak.
– Nagyon helyes volt elszállítani – jegyezte meg Colt. – Azonban még nem számoltam be a legújabb felfedezése
