IX. FEJEZET
Hughes csodálkozva nézett körül a túlzsúfolt szobában. A hatalmas íróasztalon vázák és szobrok álltak. A szoba falait úgyszólván teljesen eltakarták a képek. Perzsa szőnyegek, török terítők, régi fegyverek mindenfelé…
Van Helbert mosolyogva lépett be.
– Örülök, hogy megismerhetem az urakat – mondta szívélyesen.
Colt élesen szemügyre vette a házigazdát. Van Helbert arca kísértetiesen sovány volt. Pergamenszerű bőrét ezer apró ránc szántotta végig. A hatalmas orr szinte keselyűszerűen görbült előre.
– Parancsoljanak helyet foglalni – mondta Van Helbert.
– Érdekes szoba – jegyezte meg Colt. A kis detektív idegenül érezte magát a szokatlan környezetben.
Van Helbert legyintett.
– Emlékek… Szerény kis gyűjtemény… némelyik darab felbecsülhetetlen értékű. Vannak viszont olyanok
