X. FEJEZET
Esteledett… Hughes a folyóparton sétálgatott. Cerberus lomhán ugrándozott körülötte. Hughes egy fadarabot hajított a folyóba, a kutya éles ugatással vetette magát a vízbe és csakhamar újból megjelent a parton, fogai között tartva a fadarabot.
– Harry – hallatszott egy hang.
Hughes meglepetve fordult hátra. Alig néhány lépésnyire Dorris bukkant ki a fák közül… Csodálatos aranyhaja lobogott a szélben… Tökéletes alakja könnyedén rajzolódott ki a ruha selymén.
A fiatalember néhány lépéssel a leány mellett termett.
– Valami baj van? – kérdezte.
Dorris szemében riadt félelem tükröződött.
– Nem tudom, mi van velem – suttogta. – Félek…
– Történt valami?
– Semmi… Tulajdonképpen semmi… Esténként olyan különös, nyomasztó érzés nehezedik rám.
– Nyugodjék meg, Dorris.
– Nem… nem…
