– Nem emlékszem – súgta alig hallhatón.
Anthony csak fogta a kezét, és újra ajkához emelte. Gyengéd, szinte atyai csókot lehelt a tenyerébe.
– Mire nem emlékszik?
Kate a fejét ingatta.
– Nem tudom.
– Emlékszik arra, hogy bejött a könyvtárba?
Bólintott.
– Emlékszik a viharra?
Kate egy pillanatra behunyta a szemét, mintha nyitva tartásához több energiára lett volna szüksége, mint amivel bírt.
– Még mindig tart a vihar.
Anthony bólintott. Ez igaz. Az eső még mindig verte az ablakot, ugyanolyan erővel, mint addig, de már percek óta nem dörgött, nem villámlott.
Kate kétségbeesetten nézett rá.
– Nem tudok… én nem…
Anthony megszorította a kezét.
– Ne mondjon semmit!
Érezte, hogy a lány teste megborzong, aztán ellazul, és hallotta, ahogy azt súgta: – Köszönöm.
– Akarja, hogy beszél
