17. FEJEZETKale
Alig kaptam levegőt, miközben lehajtott fejjel Hope szemébe néztem. Ujjaim még mindig az izzóan vörös haj tökéletes fürtjeit markolták.
Vonzódás.
Odahúzott, odahajtott a csalóka vágy.
Az érzelemtől összeszorult a mellkasom. Olyan fájdalom mart a tüdőmbe, hogy majdnem felkiáltottam. Zihálva nem tudtam mást tenni, csak Hope-ot bámultam.
Egyszerűen nem tudtam volna elképzelni, hogy mégis mit jelent ez az érzés. Itt volt ez a nő, aki laza könnyedséggel elérte, hogy mindent megkérdőjelezzek.
A vágyaimat. Az életcéljaimat és a vezérelveimet.
De hát nekem nincs szükségem senkire. Tiszta szívemből csak és kizárólag a betegeimet szolgálom. Az ítélet azon a napon sújtott le rám, amikor kudarcot vallottam.
Hope viszont úgy nézett fel rám, mintha jobb ember lettem volna. Mintha
