Csakhogy megvolt az a határ, amit nem lehet átlépni.
Kale szájának a szélén egészen kicsi mosoly ragyogott fel. Aprócska. Megremegtem, amikor felemelte a kezét, és az ujja hegyével megsimogatta az arcomat.
– Nem, Hope. Nem csúnya. Nem, ha a férjed képtelen meglátni benned azt, aki vagy.
Fürkésző pillantást vetettem a sötétben táncra perdülő fényfoltok irányába. Még így is jól láttam lenyűgöző arcvonásait.
– De te nem is ismersz.
– Bizonyos dolgok az ember homlokára vannak írva. Te ugyanúgy nem titkolhatod el a valódi énedet, mint ahogy én sem tehetném meg ezt.
– Miért? Te kinek tartod magadat?
A kérdésemet meghallva úgy sóhajtott fel, mintha ezúttal én lettem volna túl indiszkrét. Tiltott területre tévedtem.
Utána a szemembe nézett.
– Valaki, akinek talán nem lenne szabad most itt
