11. FEJEZETHope
– Te most ugye csak szívatsz?!
Hátrasandítottam a heverő meg az előszoba felé, mert biztos akartam lenni abban, hogy senki sem hallgatja a szavainkat, majd visszafordultam a türelmetlenül várakozó Jenna felé. A barátnőm törökülésben ült, és egy rojtos szegélyű díszpárnát szorított a melléhez. Úgy tűnt, már csak egy pillanat, és beletemeti az arcát a párnába, hogy senki ne hallja meg kétségbeesett üvöltését.
Vagy talán csak képzeltem az egészet.
Mert az volt a nagy helyzet, hogy igazából én szerettem volna üvölteni.
Vagy talán bőgni.
Nem tudtam, melyiket.
Ezért inkább úgy döntöttem, hogy két kézzel szorítom a borospoharamat.
Helytelen dolog az italban keresni a menedéket, de ma este ez volt a túlélés záloga.
– Komolyan azt hiszed, hogy lenne kedvem ilyesmivel tréfál
