HARMINCKETTŐSidney
Körülöttem emberek rohangálnak fel-alá, és semmire sem tudok összpontosítani. Olyan, mintha eddig egy álomban lettem volna, és fogalmam sincs, meddig aludtam.
Újra lehunyom a szemem, és megpróbálom összeszedni a gondolataimat. Tudom, hogy kórházban vagyok. Gépek csipognak folyamatosan, miközben ápolók sürögnek-forognak körülöttem, és csövek állnak ki a karomból. Nem beszélve a kórházszagról: a fertőtlenítőszer szagába gumi bűze vegyül.
– Sydney? – szólít meg egy mély férfihang.
Ránézek, mire kedvesen elmosolyodik.
– Igen? – krákogom.
Az orvos belevilágít egy lámpával a szemembe.
– Tudja, hol van? – kérdezi.
– A kórházban – válaszolom rekedten. Olyan érzés, mintha borotvapengéket nyeltem volna. A torkom fáj, kapar és rettenetesen kiszáradt.
– Így van. – Tovább vi
