HÉTDeclan
Házasság, gyerek. Jézus, nem tudott volna legalább várni egy kicsit? Tudom, hogy szereti Ellie-t, és világos, hogy tökéletesen egymáshoz valók, de mégis pokoli gyorsnak tűnik ez az egész.
– Letörölheted azt az arckifejezést! – mondja Connor, miközben egy üveg sört nyom a kezembe. – Senki nem kér rá, hogy lépj a nyomomba.
Elveszem az üveget, és az övéhez koccintom.
– Erre igyunk!
– Mire?
– Arra, hogy nem lépek a nyomodba.
Felnevet, aztán nagyot húz a söréből. Hosszan sóhajt, majd pár másodpercre elcsendesedik. A verandán ülünk, a ház előtt, ami megannyi kibaszott emléktől hemzseg. Jóktól, rosszaktól, és olyanoktól is, amelyek esetében bármit megtennék, csak elfelejthessem őket.
– Tudod, hogy egyáltalán nem vagyunk olyanok, mint ő, ugye?
A kérdése arra késztet, hogy kihúzz
