Április 17-én szoktam először meghallani a hazatérő kakukk szavát. Áprilisnak nincs ünnepi vadászata, szalonkák elmentek, bakot még nem lehet lőni, disznózni lehet ugyan, de a nagy agyarasok már a téli vadászatokon kiestek. Nincs ünneplésre alkalom. De aztán a május elseje, piros betűs ünnep. Már a Nap is vidáman kel fel, a kakukk köszönti, a gerlék, vadgalambok turbékolnak, a legtöbb madármenyecske költéssel foglalkozik. A bakok már ledörzsölték agancsukról a barkát, pákosztosan csipegetik a friss zöldet. A majd félszáz bakom közül csak néhány esett május elsején. Amit a lombtalan erdőben kifigyeltünk, azt a gyorsan lombosodó töltelékfa és bokor már eltakarja. De a madárdaltól hangos, kakukkszótól vidám erdőben a cserkészés, a keresés, a hátha itt, és megint hátha ott, a nem szűnő izgalma
