Egyszer, lezajlott hajtóvadászatok után vitt az utam téli erdőn át. Láttam, a kidobott zsigereket már eltakarították a rókák és a többi éhes erdei száj. Aztán meglepődve tapasztaltam, e zsigerekből valami jótevő kéz aggatott fel a fákra zsíros, szalonnás, hájas esőlékeket, amiken vidáman lakmároztak a cinkék. Hát ez a tett szokássá válhatna, mert a rókák nem szoktak éhen halni, de az apró madarak téli, megnövekedett kalória szükségletét ilyen ajándék hetekre biztosítja. Megérdemlik!
Mielőtt bárki, aki olvasott ember, meggyanúsít, hogy a választott címben egy kevés plágium rejtezik, bevallom, tudok róla. Ugyanis hajnali töprengéseim egyikén eszembe jutott, hogy még mindig nem olvastam el egy dél-amerikai író könyvét, az Üres helyek utasait. Időben még egy keveset hátrálva, ez a könyv azért
