Rush
Hívtalak, meg akartalak kérni, hogy ebédeljünk együtt. Szánnál rám harminc percet? Már hetek óta nem beszélgettünk kettesben. Hiányzol. – A Nan hangjában csengő fájdalom megérintett. Igaza volt, hiszen teljes mértékben figyelmen kívül hagytam a hívásait. De onnantól kezdve, ahogy Blaire belépett az ebédlőbe, azt se tudtam, mit is mondott. Csak arra tudtam figyelni, hogy nem cipel-e valami túl nehezet, vagy hogyan bánnak vele a vendégek. Esetleg flörtölnek-e vele. Alig néztem a testvéremre.
– Igen, bocsánat – mondtam neki, és elkaptam a tekintetem az ajtóról, ahonnan Blaire sétált ki. – Mesélj újra a vitorlázásról azzal az új pasival, akit… mondtad, hogy Charlesnak hívnak!
Nan elmosolyodott, ahogy megemlítettem a pasast, és bólintott. Abban a pillanatban arra a kislányra emlékeztete
