Most sem volt ez másként. Az ajtót egy hatalmas, drabális Hulk-gorilla állta el, akinek egyértelmű marcona, ellenséges tekintete azt üzente, hogy itt átlagos, lúzereknek, és szánalmas csóróknak semmi keresnivalójuk sincs.
- Hova, hova szépfiú? - kérdezte a jócskán berezelt Emilt, aki akkora gombócot nyelt le, amitől a legtöbben máris megfulladnának.
- Hát… ízé… - reszketett a térde, a gyomra is tótágast állt. A szupermodell hölgy ellenben könnyed volt, és laza. Azonnal kivágta magát:
- Szióka Gáborka! Hát hogy vagy? Édesanyád? - könnyed arcpuszit adott a gorilla arcára, amitől úgy tűnt az máris megenyhül, legalább is elolvad.
- Szervusz szépség! Köszönöm! Szerencsére minden rendben! - érződött, hogy ezek ketten, akárcsak a bizalmas cinkosok már jó régóta ismerhetik egymást. - Csak nem
