Barbara egy kicsit mindig előre gondolkodott. Kicsit úgy volt ezzel a szokásával, mint amikor valaki sakkjátszmát játszik, és már jó előre tudja, vagy legalább is megsejti kellő fondorlattal a másik tudatos lépéseit. Pontosan tudta azt, hogy ő is, és Emil is rendkívül kedvelik a hangulatos, romantikus, tengerparti üdülőhelyek világát, ahol alig vannak kíváncsiskodó turisták, és vannak olyan partszakaszok, ahol nem feltétlenül számított tiltott-tabu dolognak a meztelen fürdőzés. (ezt az utóbbit főként Barbara élvezte) Ám ha arra gondolt, hogy alig három-négy hónap múltán sportos hasa szépen gömbölyödni fog, akár egy lufi, akkor kicsit bűntudata támadt, hogy ezentúl nem árt, ha hanyolja a konditermek világát. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem edzett, és tartotta magát formában, de ezent

