– Kérem, én nem akarom önt a kötelességteljesítésében akadályozni. Kérni szeretnék valamit.
– Parancsoljon.
– Engedélyezze, hogy négyszemközt beszélhessek a fiammal.
Bán gondolkodott. Az órájára nézett. Felállt.
– Kérem, addig én telefonálok, ha megengedi.
Török is felállt. Átölelte az asszony vállát.
– Kedvesem, menj, és légy szíves, mutasd meg a telefont.
Amikor egyedül maradtak, az öreg Ferkóhoz lépett. Vállára tette a kezét.
– Beszélj, fiam, mi történt?
– Te is engem gyanúsítasz?
– Nem. Szóval?
Ferkó lassan, nagyon vontatottan elmesélte mindazt, amit tudott. Közben újra átélte a történteket. Maga előtt látta Eszter fájdalomtól eltorzult arcát, Béla remegő, összegörnyedt testét, megdöbbent tekintetét. Hallotta a hangját is: „Feleségül veszem, és mindent jóváteszek.”
– Ezt tu
