– Nem kérek – mondta Marika, és csendben figyelte a férfi minden mozdulatát.
– Miért ilyen őszinte hozzám? – kérdezte váratlanul. – Egy órája sincs, hogy ismerjük egymást.
A férfi bedugaszolta az üveget. A poharat a szájához emelte, de nem ivott, előbb megkérdezte:
– Miért? Miért vagyok őszinte? – ivott, s ahogy lenyelte az italt, megborzongott, arcát grimasz torzította el. Láthatóan nem esett jól neki. Nem ült le, az asztalnak támaszkodott, és azt mondta: – Mert én egy éve ismerem magát. Amióta itt vagyok.
– Ismer? Honnan ismer?
– Mindegy, hogy honnan. – Selymes szakállát simogatta. – Nem vagyok istenhivő, de hajlamos vagyok arra, hogy higgyek az eleve elrendelésben. Amikor először megláttam a fényképét, magamban felordítottam, én ismerem ezt a lányt, miért éreztem és érzem, hogy tal
