– Néha úgy érzem, itt Párizsban csak sínylődsz! – nézett Thierry Lloris Jean Cottier-re.
A nap kitartóan melegítette őket ezen a tavaszi napon. A márki olykor az eget kémlelte, élvezte, ahogy a napsugarak felforrósítják a bőrét. Velencében esős heteket hagyott a háta mögött, kellemes meglepetés volt neki a párizsi időjárás.
– Úgy tűnik?
– Úgy, barátom!
Jean Cottier elmosolyodott. Thierry úgy tudta kiejteni a „barátom” szót, mintha valóban azok lennének. Inkább csak amolyan beszélgetőpartnerek voltak. Kapcsolatukat Hugo Baressinek köszönhették, aki szoros üzleti viszonyban állt Thierry Lloris szüleivel, így a két fiatal, mielőtt Jean Velencébe került, sok időt tölthetett együtt. Egészen más volt ez a barátság, mint ami Robertóhoz kötötte. Thierry tudott róla, hogy Jean sokkal jobban rag
