Hajnalban mászott ki Madame Payet ágyából. Hasogatott a feje, úgy érezte, itt a világvége, és ő még csak nem is kesereg emiatt, mert elege volt az életből. Ha Constance-ra gondolt, mérhetetlen fájdalmat érzett. Nem akart az estélyről hazamenni, képtelen volt belenézi a nőnek a szemébe, akit szeret.
– Már megy is, drágám? – simult a hátához Chloé.
Jean lehunyta a szemét, átkozta magát azért, amit tett.
– Azt hiszem, igen… – lépett arrébb, miközben öltözni kezdett.
– Együtt reggelizhetnénk. – Jean felhorkantott, mire Chloé nagyot nyelt. Mindig is tudta, hogy semmit sem jelent a férfinak, csupán kellemes időtöltést, de most, hogy annak házassága szemmel láthatóan zátonyra futott, úgy érezte, tartós viszonyt kezdhetnek. Még azt is eltűrte, hogy pár hete Madame Blanchettel osztozott a férfi
