Chapter 3
1786 Words
Delia
Én vagyok a legszánalmasabb alak a világon.
Tessék, kimondtam. De nem akarok többé ilyen lenni, úgyhogy végeztem Joshua Parkersonnal.
Túl… vagyok… rajta!
Nem érdeklem. Teljesen világossá tette, hogy nem én vagyok a hozzá való lány, és ez azt jelenti, hogy tovább lépek.
Épp csak ki kell találnom, hogyan szakítsam el a tekintetemet azokról a kék szemekről, és hogyan állítsam le a folyamatos sírhatnékomat.
– Delia? – csettintget az orrom előtt az ujjával a legjobb barátnőm, Jessica. – Itt vagy még?
– Igen, bocs.
Ajkát lebiggyesztve néz rám, aztán felsóhajt.
– Ha kicsit is vigasztal, szerintem érez valamit irántad. Csak keményfejű.
Igazából kicsit sem vigasztal, mert ettől nem változik semmi. Kerülgetjük egymást, mint a forró kását, és közben úgy teszünk, mintha nem akarnánk a másikat – vagyis ő tesz úgy. Megcsókol, aztán lelép. Úgy néz rám, mint aki fel akar falni a puszta tekintetével, aztán hanyatt-homlok menekül, és eljátssza, hogy nekem ment el az eszem.
Na szóval, nem leszek többé ilyen. Egyszer és mindenkorra végeztem vele.
Úgy bizony.
Valójában az ő hibája. Ha nem lett volna olyan őrületesen kedves aznap éjjel, amikor órákon át beszélgettünk, akkor soha nem szeretek belé.
De az volt, és tessék, ez lett belőle.
Ahogy telt az idő, a helyzet csak rosszabb lett. Idősebb, okosabb és viccesebb volt, mint az összes ostoba kissrác, akivel találkoztam. Alex Parkerson volt a legjobb barátom, ami azt jelentette, hogy Joshsal is folyton együtt lógtam, és ettől a hülye szívem az övé lett.
De ennek vége. Josh nem akar engem, én pedig nem fogok tovább loholni utána.
– Nem számít – nyugtatom meg. – Túl vagyok rajta.
Válaszul felnevet.
– Tényleg?
– Tényleg.
– És mikor ért utol ez a felismerés?
Vállat vonok, és a szülinapi tortát bámulom az asztalon.
– Most. Eldöntöttem, hogy elég volt, ami sok, az sok.
– Hát, remélem, ezúttal tovább kitartasz, mint legutóbb.
Szívesen lehordanám ezért, de az a helyzet, hogy… igaza van. Eldöntöttem már korábban is, aztán remekül meg is voltam, míg azt a szexi seggét vissza nem vonszolta Willow Creek Valley-be. Azóta visszaültem a szerelemvonatra, ami minden alkalommal a magány állomásánál fékez le.
– Tovább ki fogok tartani.
Talán.
De a mai nap nem arról szól, hogy Joshon törjem a fejem vagy hogy rajta meg a gondjain tépelődjek. A mai egy igazán különleges nap: Grayson lányának szülinapja. Ma Ameliát és az ő csodálatosságát ünnepeljük. Jessica igazán kitett magáért, hogy megrendezze ezt a mulatságot az újdonsült mostohalányának, akiért oda van meg vissza.
– Megfognád nekem ezt a tortát? Esküszöm, ha csak megérzem a szagát, rosszul leszek – passzolja át a tortát Jess magyarázkodva.
– Nem kellett volna már véget érniük a rosszulléteknek?
– De igen – feleli Jess a gömbölyödő hasát simogatva. – Már kezdtem jobban érezni magam, de aztán a múlt hét megint kész pokol volt. A vanília szaga teljesen kicsinál, és milyen vicces, ugyanis mindenbe raknak belőle.
Nagyon örülök, hogy minden valószínűség szerint soha nem lesz gyerekem. A terhesség nyomorult egy dolognak tűnik. Jessica fájlalja a hátát, kis híján kiokádta a lelkét, és hangulatingadozásai is vannak – elég mulatságosak.
Amelia beugrándozik a konyhába.
– Jessica! Vaníliás torta lesz? Imádom a vaníliát! Az a kedvenc tortám. Amikor majd megérkezik a kishúgom, tortával fogom etetni, és segítek neki a házijában!
Jess mosolyt erőltet magára, de az ajkait szorosan összezárja közben.
– Mmhm – mormolja csukott szájjal.
– Jöhet most a torta? Apu azt mondta, ideje énekelnünk.
Jess a szájára szorítja a kezét. Felkuncogok, de aztán a segítségére sietek.
– Mi lenne, ha én vinném be neked a tortát, Melia?
– Tényleg?
Bólintok. Amelia csíp engem. Én vagyok az a menő csajszi, aki finomságokkal tömi, amikor Jess és Grayson nem figyel. Az is összeköt minket, hogy mindketten utáljuk a táncstúdió tulajdonosát. Amelia csintalan kislány, aki szereti a korlátait feszegetni. Ha valaha lenne gyerekem, azt szeretném, hogy ilyen legyen.
– Készen állsz? – kérdezem, miközben felkapom a tortát.
Melia előttem masírozik kifelé a konyhából, és mindenkinek odakiabál, hogy jöjjön énekelni neki. Belépek az ebédlőbe, körülnézek, hogy tényleg biztosan itt fogunk-e énekelni, és majdnem beleütközöm Joshba.
Balra fordulok, és ő is – pont ugyanabba az irányba, és innen már nem tudok hova mozdulni. Forgolódnék még, de túl késő. A torta ahelyett, hogy az asztalon landolna, kettőnk közt végzi összepréselődve, és vastagon beborítja mindkettőnk felsőjét.
– Uramisten! – hebegem.
Josh tekintete lefelé vándorolva követi a földre hulló tortadarabok útját.
– Mi a…
– Nincs semmi baj, igaz? Úgy értem, annyira nem gáz a helyzet.
Felszalad a szemöldöke.
– Nyakig vagyunk a tortájában.
Megőrzöm a nyugalmamat, mert nincs más választásom.
– Meg fog ölni engem ezért.
– Mindkettőnket meg fog ölni.
– Ne mozdulj! – mondom lehunyt szemmel. – Talán még menthető.
Leengedem a kezem, és hátrébb húzódom, miközben azért fohászkodom, hogy a torta legalább halványan emlékeztessen még egy cukrászsüteményre.
De amikor odanézek, rosszabb a helyzet. Kész katasztrófa.
– Ne! – nyögök fel. – Ki van zárva.
– És én voltam a kedvence – mormolja szinte csak magának.
– Nem, mindannyian tudjuk, hogy Ollie az.
– Hát ezek után már biztosan – sóhajt Josh.
– Engem is szeretett…
Mintegy végszóra ebben a pillanatban Amelia robog be a szobába. Elkerekedik a szeme, és kis kezét a szája elé kapja.
– A tortám!
– Annyira saj…
– Én tehetek róla – vág közbe Josh. – Véletlenül nekimentem Deliának, és tönkretettem a tortádat, Kismajom.
Melia kicsi ajka megremeg, és komolyan mindjárt elerednek a könnyeim.
– Semmi baj, Josh bácsi!
– Ó, szívecském – szólalok meg gyorsan, miközben a ruhánkról újabb tortadarabok potyognak a keményfa parkettára. Jessica megáll a hátam mögött, és szemrevételezi a helyszínt.
– Mi a…
– Egy kis incidensünk volt a tortával.
Öklendező hangot hallat, és befogja az orrát.
– Azt látom.
– Ti menjetek át a másik szobába, majd én feltakarítom – mondom.
Jess megfogja Amelia kezét, és kisiet vele a szobából.
– Ez meg mi a fene volt? – érdeklődik Josh.
– Újabban nem bírja a vaníliát.
Grayson lép be a szobába, ahol a torta romjaira vándorol a tekintete, majd letesz a padlóra egy szemetesvödröt és egy guriga papírtörlőt.
– Ki más, mint te, Josh!
– Hé, nem csak én voltam!
– Nekem is részem volt benne. – Vállalom a felelősséget. Ha leteszem azt a tortát, mielőtt balra fordulok, mindez nem történik meg.
– Nyugi, Deals, álmomban sem gondolnám, hogy miattad történt. Jól tudjuk, hogy mindig Josh a hibás.
Josh beint az öccsének.
– Seggfej.
Gray, ügyet sem vetve rá, nekem címzi a szavait:
– Ide figyelj, nekem most Amelia körül kell segédkeznem, miután Jess a vécékagylót ölelgeti. Fel tudsz itt takarítani?
– Persze – vágom rá.
– Köszi.
Megragadom a papírtörlőt, és munkához látok. Először is letisztogatom a felsőmet, és megállapítom, hogy a rózsaszín cukormázfolt valószínűleg sose fog kijönni belőle. Csodás. Így most még haza is kell ugranom átöltözni, mert pár óra múlva dolgozni megyek.
Inkább abba is hagyom a ruhám tisztogatását, és letérdelek, hogy elkezdjem feltörölni a padlóról a szétkenődött tortadarabokat.
Josh a szemetesvödörrel a kezében odaguggol mellém.
– Itt vagyok, segítek.
Együttes erővel feltakarítjuk a padlóról az egykori torta romjait, amíg Stella és Gray Ameliát vigasztalják.
Stella lép be a szobába, és mosoly terül szét az arcán, amikor meglát minket.
– Szép kis felfordulást csináltatok ti ketten, de helyrehoztam. Megnyugodhattok, mostantól megint én vagyok a kedvence!
– Ahogy azt Móricka elképzeli – horkan fel Josh.
– Nem csak elképzelem, Joshua. Tudom. Stella néni, Jack bácsi és Kinsley ugyanis most elmennek a boltba, és vesznek neki hat különböző fagylaltot meg az összes létező öntetet hozzá, miután Josh bácsi tönkretette a tortáját.
Felszalad a szemöldöke.
– Élvezd ki, amíg tart. Vissza fogom nyerni az elsőségemet.
– Akkor jobb lesz, ha már most elkezdesz félretenni, mert ennek csak egy módja van: ha veszel a kiscsajnak egy elefántot – integet felé az ujja hegyével. – Viszlát később, tortagyilkos!
Felnevetek, mire Josh tekintete az enyémbe fúródik.
– Mi az? – kérdezem.
– Semmi. Csak nem hallom gyakran a nevetésed. Szép.
Túl vagyok rajta. Túl vagyok rajta.
– Pedig sokat nevetek – mondom kissé védekezőn.
– Nem úgy értettem, hogy nem nevetsz sokat, csak az én közelemben nem teszed.
– Talán olyankor nincs okom nevetni.
Lecsukódnak hosszú szempillái, és felsóhajt.
– Sajnálom.
Szívesen leordítanám a fejét, de nem teszem, mert nem éri meg. És már nem fogok Joshuára ennyi energiát pocsékolni.
– Ez van.
Egyszerre pattanunk fel, és megtántorodom. Josh gyorsan körém fonja a karját, hogy megtartson.
Nagyon közel van.
Rettenetesen közel, és uramisten, olyan jó az illata. Lehunyom a szemem, és mélyen belélegzem a vaníliával keveredő parfümjét, ezt az isteni illatot. Mindezt eltárolom az emlékezetemben – a testéből sugárzó hőt, a keze érintését a bőrömön és a mély hangját, amint a fülembe dörmög.
Aztán felnézek. Ez elég rossz ötlet volt, mert megpillantom a gyönyörű arcát. A kék szemét, a tekintetét, ami egyszerre élénk és átható. Az álla vonalát, amit barnás borosta borít, és azt kívánom, bárcsak érezhetném, miközben megcsókolom, és végigfuttatom ujjaimat az erős állkapcsán. Van egy sebhely a bal szemöldöke fölött, mióta Alex megdobta kővel. De ezt leszámítva a krémszínű bőre makulátlan és… valóságos.
Josh elereszt, én pedig torkomat köszörülve szólalok meg.
– Köszönöm.
Biccent a fejével, aztán végigméri az öltözékét.
– Hát, ez így nem fog működni.
– Nem – felelem nevetve. – Nemcsak azért, mert fülig tortásak vagyunk, de Jessica nem is fogja engedni, hogy leüljünk a bútoraira vagy hogy egyáltalán a közelébe menjünk, miután vaníliaszagot árasztunk…
– És persze itt még csak át se öltözhetek, mert Grayson két számmal kisebb ruhákat hord.
Josh a legmagasabb a Parkerson tesók közül, és a legszélesebb vállú. Ja, és a legszexibb.
A fenébe!
Úgy értem, a legmakacsabb. Nem a legszexibb.
Na jó, legyen mindkettő.
– Jessica pedig kismamaruhákat hord. Múlt héten segítettem neki az összes többi ruháját átvinni az anyukájához, mert itt már nincs hely a szekrényekben. Úgyhogy most hazamegyek, és átöltözöm.
– Kellemes lehet, hogy ilyen közel laksz. Te át tudsz öltözni, én meg még egy órán át dekkolhatok talpig tortában.
– Fogd fel úgy, hogy nem a torta teszi az embert – vigyorgok rá, és megindulok kifelé.
Josh utánam nyúl, megragadja a felkaromat, és megállít.
– Majd én vezetek.
– Te vezetsz? Hová?
Nagy, kék szemével úgy néz rám, hogy attól akadozni kezd a lélegzetem.
– Haza, hogy átöltözzünk.
Amit kihallok ebből, az az, hogy… együtt fogunk meztelenkedni.
Adok magamnak egy képzeletbeli pofont. Csak semmi meztelenkedés. Csak semmi „együtt” és „fogunk”. Minderről szó sem lehet.
– Én is tudok vezetni. De azért köszi.
Kibámul az ablakon.
– Hát, mivel elsőnek érkeztél, nehéz lesz kiállni a kocsiddal.
A francba!
– Akkor felveszem Grayson egyik ingét.
Az teljesen kizárt, hogy bárhová is elmenjek kettesben Joshsal. Nem mintha nem képzeltem volna már el ezerféleképpen, hogyan is végződhetne ez az egész, hanem azért, mert akkor Josh itt lesz körülöttem.
És erről szó sem lehet.
- Writer
