Te vagy a minden

Chapter 5

Delia

Ő minden, amire emlékszem, és amit próbáltam kiűzni az emlékeimből.

Josh keze a hajamat borzolja, és félrebillenti a fejemet, miközben a nyelve az enyémnek feszül. Hevesen csókol, aztán meg gyengéden – játszik velem, ahogy az egész nyomorult életemben tette.

Nem érdekel, ha ez minden, amiben valaha is részem lehet. Élvezettel merülök el benne, mert így legalább megtudom, milyen úgy a karjaiban lenni, hogy nincs köztünk semmi mellébeszélés.

Nem vagyok már kislány, aki kétségbeesetten kapaszkodik az álmodozásaiba arról, hogy milyen lehetne a közös jövőnk. Már tudom, hogy nincs számunkra közös jövő.

Ez minden, ami jutott nekünk.

A testi vágy, ahogy behálóz minket és összeköt az egybeolvadó ajkunkon keresztül. Mélyen magamba fojtom az összes vágyamat, ami ennél többről szólna, és elveszem, amit ad nekem.

A kezem vándorútra indul fölfelé a hátán, hogy végül megragadja az erős vállát, és közelebb húzzam magamhoz. A hátamnak nyomódó fa hűvösével szemben a teste forróságot áraszt, ahogy a mellkasomhoz préselődik. Lágyan felnyögök, miközben egyre hevesebben csókol.

Ó, igen, istenem, ó, igen!

Vanília- és mentaillatot áraszt, egy csipet bűnnel elkeverve.

Valamikor, egy örökkévalósággal ezelőtt, Joshua Parkerson megcsókolt, és ezzel évekre tönkretett. Úgy fest, most rászánta magát az ismétlésre.

A keze most az ajtóra csúszik, kinyitja, amitől kis híján hanyatt vágódom, de gyorsan elkap.

Bámuljuk egymást, a karom a mellkasán, és úgy zihálok, mint aki az imént futott le egy maratont. És így is tettem. Már évek óta loholok ezen a versenyen, és most végre megpillantottam a célvonalat.

Már tudom, hogy túl vagyok rajta.

Már tudom, hogy ez mindig is ennyi lesz, nem több, és… nem érdekel. Akarom ezt. Akarom, bármi legyen is belőle – egyetlen alkalommal. És utána végre tudni fogom, milyen érzés vele lenni, azután már képes leszek szedni a sátorfámat, és továbbállni.

Elenged, és beletúr a hajába. Ez az egyetlen istenverte esélyem, nem engedhetem, hogy lebeszélje magát róla.

– Kérlek, Josh! – szólalok meg, és ez elég is.

Két célirányos lépéssel már ott is terem előttem, a következő pillanatban a keze az arcomon pihen, és kezébe fogja, mielőtt az ajkunk ismét összeforr.

Kis híján letépem róla az ingét, amikor a fején áthúzva kibújtatom belőle. Egy másodpercnyi időm sincs, hogy az arcába nézzek, mert az ajkunk ennyire nem bír elszakadni egymástól.

Josh a felsőmet ráncigálja, én pedig segítek neki, hogy lehámozza rólam, miközben hátrálva megindulok a hálószobám felé. Egy pillanatra sem hagyjuk abba a csókolózást, ahogy az ágyam irányába araszolunk. Egy részem azon aggódik, hogy ha megállunk, akkor eloszlik a fejünkből ez a köd, és hirtelen minden érv beugrik, hogy miért is rossz ötlet ez az egész.

Legelőször is azért, mert szerelmes vagyok belé.

Másodszor, ő nem szeret engem.

De nem kérek többet. Annyit akarok tőle, amennyit most felkínál – a szexet.

– Uramatyám, Delia! – A hangja mély, és olyan, mint a cirógatás.

– Ne beszélj! – mondom neki. Végre beérünk a szobába. – Nem kellenek a szavak. Nem akarok megszólalni. Csak érezni akarok, és érinteni, és…

– Dugni? – fejezi be a mondatot.

Bólintok.

– Nincs itt semmi mellébeszélés.

Talán, ha kimondom, tényleg el is hiszem.

– Jó.

Josh felemel, és ledob az ágyra, amitől kuncoghatnék fog el.

– Egy szót se, ugye?

Vállat vonok.

– A mocskos szavak jöhetnek.

– Tényleg? – vigyorog Josh. – Akkor elmeséljem, mit terveztem?

– Nem rémlik, hogy kész tervekkel érkeztél volna.

– Pedig igen. Már jó ideje ezen jár az eszem– vallja be, amitől megugrik a pulzusom.

Nem, Delia! Nem gondolhatsz bele ebbe a kijelentésbe többet, mint ami. Nem arról van szó, hogy rólad álmodozott – csak a megdugásodról.

– Értem – felelem olyan közönyösen, ahogy csak telik tőlem.

Mélykék szeme nedvesen csillogni kezd, ahogy egy ujját végigfuttatja a mellkasomon, míg végül a nadrágom gombjánál állapodik meg.

– Azt tervezem, hogy levetkőztetlek.

– Kezdetnek nem rossz.

– Aztán lenyalogatok a testedről minden maradék cukormázat és tortadarabot.

– Most már azt kívánom, bárcsak megfürödtem volna a tortában.

Elvigyorodik.

– Azt én is, de ne aggódj, édesem. Nem áll szándékomban megállni itt.

Ez már tetszik.

– Nem? – kérdezem mély, rekedtes hangon.

Josh az övem bújtatójába akasztja az ujjait, és magához húz, így most szorosan hozzásimulok.

– Nem.

Ajka az enyém fölött köröz, belélegezzük egymást.

– Mi mást tervezel még velem, Josh?

– Tetőtől talpig meg akarlak ízlelni. Beléd akarom csúsztatni a farkamat, és addig dugni, amíg minden gondolatodat be nem töltöm. Olyan magasba akarlak repíteni, ahonnét soha nem jössz vissza. Azt akarom, hogy kurvára ez legyen a legjobb nap az életedben, és soha semmivel ne legyen összehasonlítható az érzés, amiben részesítelek.

Nem hiszem, hogy ezért túlságosan meg kellene dolgoznia, mert egy szemernyi esélyt sem látok arra, hogy ezek után valaha is más férfiak járjanak az eszemben.

– Nos, úgy gondolom, ez figyelemre méltó terv.

Kigombolja a nadrágomat, és a tekintetünk folyamatosan egymáséba mélyed, miközben a szétnyíló cipzár hangja visszhangzik a szobában.

– Dőlj hátra, és reménykedjünk, hogy oda is ejtettél a tortából, ahová a nyelvem a legjobban vágyik…

Kibújtat a nadrágból, és ekkor látja meg, hogy nincs rajtam bugyi, ami újabb lendületet ad a dolgoknak.

Zihálva fekszem, Josh pedig fölém tornyosul, és nem bír betelni a testem látványával. Felemeli a kezem, egyenként megszopogatja az ujjaimat, aztán áttér a karomra, amire cukormáz tapadt. Felnyögök, miközben sokáig időz a karomon, lenyalogatva róla az édeskés ragacsot.

– Annyira édes az ízed. Mondd, mindenhol ilyen édes vagy?

A szemem önkéntelenül lecsukódik, ahogy az ajka most a mellkasomra siklik, és a mellbimbómat nyalogatja, majd játékosan harapdálni kezdi.

– Na, itt édesebb? – pillantok rá.

– Kicsivel, de azt hiszem… – elhallgat, míg az ujjával leseper egy nyakamra tapadt tortamaszatot – …szerintem lejjebb még sokkal édesebb leszel.

– Gondolod?

Odahúzza az ujját, és most a csiklómat simogatja.

– Igen, és nézd csak: itt is maradt egy kis torta.

Beharapom az alsó ajkam.

– És akkor most feltakarítod?

– Állni szoktam a szavam – mondja, aztán lebukik, az ágy szélére húz, és a következő pillanatban érzem, hogy rám tapad az ajka. Josh nyalogatja, szívogatja és pöckölgeti a csiklómat, és egy sokkal gyorsabb orgazmus felé hajszol, mint amiben valaha részem volt.

Ő az.

Mindig is ő volt.

Nyikkanok egyet, mire újra visszatér arra a pontra.

Szaggatottá válik a lélegzetem, elmosódott szavak szakadnak fel belőlem, a nevét motyogom. Képtelen vagyok miatta a gondolatokra, miközben életem leghevesebb orgazmusa közeleg. Egymás után kapnak el a gyönyör hullámai, míg végül már levegőért kapkodok.

Josh felmászik mellém, és a kezébe veszi az arcomat.

– Szia! – szólal meg némi önteltséggel a hangjában, amit kiérdemelt.

Alig bírok kipréselni magamból egy sziát, úgy kapkodom a levegőt még mindig.

– Hát ez…

– Jó volt.

– Hogy néz ki a terved további része? – érdeklődöm, miközben lassanként visszatérek a valóságba.

– Sok-sok kefélés – vigyorog.

Térdre emelkedem.

– Volna egy kívánságom.

– És mi lenne az?

– Mivel ez minden, ami kijutott nekünk, ezt is akarom… – hajolok előre, és ledöntöm a testét a matracra. Kezem a nadrágjába csusszan, ugyanazokat a mozdulatokat végzem, amikkel nem sokkal korábban ő szabadított meg engem az én ruhámtól. Lehúzom róla a nadrágot, szabaddá téve a meredező farkát, és ráhajolok. – …csinálni.

Josh keze a hajamra kalandozik, én pedig mélyen magamba fogadom. Minden tudományomat és trükkömet bevetem, amivel megőrjíthetem; és úgy tűnik, tetszik neki, mert mozgásba lendül a csípője.

– A szentségit, Delia! Basszameg! Bébi! Én… – hebegi Josh.

Imádom nézni és érezni, hogy az őrületbe hajszolom.

Még egyet siklok rajta föl-le, aztán lehúz magáról, és megint a hátamra fektet. Előhalászik a tárcájából egy gumit, és gyorsabban húzza fel, mint valaha gondoltam volna, hogy ez lehetséges.

Összetalálkozik a tekintetünk, és ez a pillanat többet mond minden szónál. Innen már nincs hátraarc. Nem tettethetjük tovább, hogy nem tudjuk, mit érez a másik, miután a lehető leghevesebben estünk egymásnak. Magamba fogadom Josht – minden elképzelhető értelemben.

Felnyúlok, a tenyerem a tarkójára kulcsolódik.

– Teljesítsd, amit elterveztél – mondom, magam is meglepve a hangomban csengő magabiztossággal.

Nem pislogok. Nem is mozdulok, levegőt se veszek, és nem hátrálok meg, miközben elhelyezkedik. Az üdvözült arckifejezését, ahogy belém hatol, mélyen az emlékezetembe vésem. Amikor lehunyja a szemét, és homlokát az enyémnek dönti, hagyom kicsordulni a könnyeimet.

Mert ezek után teljesen mindegy, milyen hazugságokkal etetem magam: soha többé nem leszek már ugyanaz.