MIA
Samu fölém tornyosul. Ahogy tartja magát a karjaival kétoldalt a testem mellett, a háta széles, számomra átölelhetetlen. Egyszerre ijeszt meg és izgat fel ez a betakaró béklyó. Sötét, éhes szemekkel bámul az arcomba, zavarba ejt, de nem adom meg neki azt az örömöt, hogy ezt érzékeltessem vele, állom a tekintetét.
Kívánom őt.
Már-már fáj a sóvárgás.
Magamban akarom érezni.
Bal markával az ágytámlába kapaszkodik, a jobbal a nyakamat ragadja meg. Erősen. Mintha ösztönösen tudná, hogy a tüskésségem ellenére a határozottságot szeretem.
Lehunyom a szememet. Eltátom az ajkamat.
Belém hatol. Finomkodás nélkül nyársal fel. Újra és újra. Minden behatolást követően másodpercekig mozdulatlanul bennem marad, aztán újra lök. Feszít, mégis kéjjel tölt el. Biztos vagyok benne, hogy továbbra is
