Ebből a szürreális vízióból riasztott Richárd, pontosabban a karórájának csipogása. Mozdulatlanul hallgatom, ahogy kikecmereg az ágyból, és szinte lábujjhegyen elhagyja a lakosztályt. Szeretnék visszaaludni, testemnek és lelkemnek egyaránt szüksége volna pihenésre, de gondolataim túlságosan élénken kavarognak fejemben. Ha őszinte akarok lenni, savanykás féltékenységet érzek, amiért Richárd velem ellentétben ismerhette azt a nőt, aki életet adott nekem. A felvételek alapján ők rajongásig imádták egymást, de az őket összefűző érzelmi kötelék engem gúzsba köt. Vajon édesanyám a gyermeke, azaz az irántam táplált szeretetét ruházta át Richárdra? Pótolható voltam a szívében? Egyáltalán pótolható egy gyermek az anyja szívében? Remélem, a Richárdból kifacsart emlékcseppek végső soron szomjamat csi
