12.
Brucknerné félholtan ért haza. Letette a kenyeret, és azon nyomban beleszédült a székbe. Arcát kiverte a veríték. Sok mindent megért már az életben, de ilyet még soha! Ilyet még nem látott! Embert lábbal akasztani!… és meggyújtani… És a tömeg! – Fülébe hasított az állati röhögés, a nők kéjelgő visítása… Törölgette homlokát. Akármilyen bűnös valaki, így nem lett volna szabad… Borzasztó!
Sírás fojtogatta. – Józsi, Józsikám, hol vagy? Minek mentél el? Teremtőm… és mi lehet azzal a szerencsétlen lánnyal?… az meg hol mászkál? Ezt megérni! Nemhogy itthon maradtak volna, itt nem bántaná őket senki. Az oroszok úgyis visszajönnek. Nem igaz, hogy elmentek… nem mehetnek el. Addig Józsi várhatott volna! Öregember… de hol keresse a leányt? Mert most elindul és megkeresi! Csak megvárja, míg egy ki
