13.
Erzsi félájultan botorkált fel a lépcsőkön. A korlátba kellett kapaszkodnia. Szédült, forgott vele a világ. Nem lehet igaz! Az ember ennyire nem vetkőzhet ki magából… Sikoltson? Jó lenne sikoltani… vagy leugorjon az emeletről? A második emeleten megállt. Szíve a torkában dobogott. Élni? Hát van értelme az életnek? Állatok között élje le az életét? Azért szüljön gyereket, hogy… és eszébe jutott a félig elégett ember. Borzasztó. Kezét a szeméhez kapta. A félelem görcsösen összeszorította testét. Úgy félt, mint még soha. Vánszorgott tovább… csak egyre tovább. – Meghalni… meg-hal-ni… kongtak agyában a szavak. Nem akar élni… meg kell halni! Miért nem halt meg ott a Belügyben, egy golyó miért nem találta el őt is? Olcsó ma az emberélet… De úgy meghalni, mint azok… Sírt, peregtek a könnyei.
