A lakosztályom ajtaja kinyílt.
Visszafojtottam egy sikolyt, és felültem az ágyban.
A mellkasomat szorongatva bámultam a nőre, akit hátulról megvilágított a fény az ajtóban.
– Én vagyok az. Josie.
– És a …vadmacskák – válaszoltam.
– Tessék? – suttogta az orrát ráncolva.
– Pinokkió – kukorékoltam, aztán néhányszor megráztam a fejem, míg meg nem szabadultam az álom ködjétől. – Mi a fenét keresel te itt?
Josie a rémület és a vidámság között tépelődött.
– Bocsáss meg, Basi.
Hunyorogva néztem rá és sziszegve azt kérdeztem:
– De hát egy cseppet sem sajnálod.
Megfordultam, hogy ellenőrizzem, Tommy nem ébredt-e fel. Egy vámpír volt a szobában az éjszaka kellős közepén: pont erre volt szüksége, különösen most, hogy végre összeszedte a bátorságát, hogy körbejárja a házat.
Josie összekapta
