– Engem ne taknyosozzon le folyton – mondta indulatosan. – Nem vagyok én a cselédje. A fia sem. És ne emeljen kezet rám, mert letöröm.
– Hallod, mit mond? – uszította az asszonyt az öreg. – Hát ezt érdemlem én meg? Háromszor is az apja lehetnék… Ezt tanulod a csuhásoktól, te bitang? Így kell tisztelni az öregeket? – Már majdnem sírt. – Dolgozok helyetted is, mint a barom, és ez a köszönet? – Lassan lépkedett az istálló felé, mondta a magáét. – De megmondom én annak a csuhásnak. Meg én.
– Ne csuhásozzon, hallja-e! – kiáltott utána Sándor. – Van az atyáknak rendes nevük.
– Elég legyen már – mondta az asszony. – Menj, és végezd a dolgodat. Maga is fogja már be a bagólesőjét, öreg. És amíg az én házamban él, addig ne csuhásozza le az atyákat, mert ezt én sem tűröm. Látszik, hogy sokat jár a
